A 11-es a legjobb orvosság

Rimaszombat. „A döntetlennel is elégedett lettem volna” – tett meglepő beismerést Mikuláš Komanický, a hazaiak edzője a Rimavská Sobota–Michalovce (2:0) mérkőzés után – a gömöriek közül többen betegen játszottak, s a vendégek igazolták jó hírüket, a három pont mégis Rimaszombatban maradt.

Rimaszombat. „A döntetlennel is elégedett lettem volna” – tett meglepő beismerést Mikuláš Komanický, a hazaiak edzője a Rimavská Sobota–Michalovce (2:0) mérkőzés után – a gömöriek közül többen betegen játszottak, s a vendégek igazolták jó hírüket, a három pont mégis Rimaszombatban maradt.

Elsősorban azért, mert a mezőnyben jól adogató és a középpályán ellenfelüknél sokkal magabiztosabb nagymihályiak nem jutottak el igazi helyzetig, míg Piszárék már az első félidőben négy gólt is lőhettek volna: Lazúr a 19. percben mellélőtt, három perc múlva Rubint szabadrúgását védte a kapus, aki a 35. percben is kitett magáért, amikor Kučerňák gólba tartó lövését hárította bravúrral. A legnagyobb lehetősége azonban Pčolának volt, aki a 38. percben egyedül állt a kapussal szemben, de az ismét menteni tudott. A helyzetet elbaltázó Pčolát Siheľský váltotta a szünetben, így Lazúr visszamehetett a számára megszokott bal oldalra – s újra működni kezdett a gömöri középpálya is. „Én sem éreztem jól magam a meccs előtt, de az edző mondta, hogy öltözzünk át, s legalább a kispadra üljünk le. Be kellett állni, és egész jól alakultak a dolgok” – mondta a meccs után ragyogó arccal Siheľský, akin a pályán töltött 45 perc valószínűleg többet segített, mint akármilyen orvosság. Az 52. percben ugyanis épp a gyors jobbszélső állt a labda mögé a Zsivanovics buktatásáért megítélt 11-esnél. „ĺgy szoktam lőni, a jobb oldalra, bár közelebb akartam a kapufához. A kapus a másik irányba vetődött, így nem volt gond” – idézte fel gólját Siheľský. Az emberelőnyben játszó gömöriek (Zsivanovicsot utolsó emberként kaszálta el Devečka, így számára véget ért a meccs) már nem engedték ki a kezükből a mérkőzést, s a 66. percben Kučerňák passza után Zsivanovics még növelni is tudta az előnyt. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?