5:0-ra nyert a parádézó DAC

Gálázott a DAC az eperjesi Tatran ellen a labdarúgó Fortuna Liga 21. fordulójában.

Gálázott a DAC az eperjesi Tatran ellen a labdarúgó Fortuna Liga 21. fordulójában. A sereghajtó vendégek nem tudtak mit kezdeni a sárga-kékek lehengerlő szélsőjáté- kával, a vége 5:0 lett.

A mérkőzés előtt adták át az ősz legszebb DAC-góljáért járó díjat: a több mint 1300 szavazatból a legtöbbet Marko Zsivkovics kapta, aki a trencséniek elleni stadionavatón lőtt szép és fontos gólt a vinklibe.

Ekkor még csak a legoptimistábbak remélték, hogy az eperjesiek elleni találkozón mindjárt öt találat is születik, és közülük néhány pályázhat akár a legszebb tavaszi DAC-gól címre is.

Változások a kezdőben

A podbrezovái első tavaszi meccshez képest négy változás volt a kezdőcsapatban: Štepanovský és Huk eltiltás miatt nem játszhatott, Kontár taktikai megfontolásokból maradt a kispadon, Alukunak pedig vízumproblémák miatt egy időre haza kellett utaznia. A védelem tengelyében így Šatka mellett Michalík kapott helyet, a középpálya közepén Sarr és Pambou játszott, a jobb szélen pedig Vida Kristopher szerepelt.

A megújult DAC Arénában nagyszerűen érzik magukat a sárga-kékek (eddig minden tétmeccsüket megnyerték ott), és ez most is megmutatkozott. Aktívan kezdtek, és már a kilencedik percben vezetést szereztek: Pambou remek ívelt keresztlabdája után Pačinda futtából lőtt a hosszú sarokba – 1:0. Öt perccel később Pačinda lőhetett volna még egy gólt, de ziccerben a kapust találta el. Továbbra is a dunaszerdahelyiek irányították a játékot, de kicsit leült a meccs. „Az első gól után talán az eperjesiek is megpróbálták összekapni magukat, mi pedig elfocizgattunk valahogy – ismerte el már a lefújás után Vida Kristopher. – Nem ez volt a célunk, szerettük volna két-három gólos vezetéssel zárni a félidőt, akkor semmi kritizálnivaló nem lett volna az öltözőben.”

De nem sikerült, pedig a játékrész végére ismét felpörögtek az események, Sarr állt a legközelebb a gólhoz, a felső lécet találta el.

Kemény szavak

„László Csaba kemény volt velünk a szünetben. Azt mondta, nem hazardírozhatunk így a meccsel” – árulta el utólag Erik Pačinda.

„Pont erre volt szükségünk, hogy így felbuzdítsanak minket.

Azzal mentünk vissza a pályára, hogy nincs kegyelem, úgy fognak az eperjesiek hazamenni, hogy többet nem akarnak visszajönni” – tette hozzá Vida Kristopher.

A dunaszerdahelyiek székely szakvezetője sem tagadta, hogy nem volt mindennel elégedett, ami az első félidőben történt. „Jobban fel kellett emelnem a hangom, mint általában. Figyelmeztettem a játékosaimat, hogy ez nagyon veszélyes játék, láttuk az eperjesieket a Slovan ellen, amikor nyerhettek is volna. Tudtuk, hogy veszélyesek lehetnek” – hangsúlyozta a dunaszerdahelyiek edzője.

Mágikus 17 perc

A szünet után történteket még sokáig fogja emlegetni a dunaszerdahelyi szurkolótábor, csapatuk ugyanis mágikus 17 percet produkált. Kezdődött az 56. percben: Davis szöglete után Sarr fejjel növelte az előnyt – 2:0. Egy parádés Ljubicic–Pačinda–Ljubicic összjáték után a csapatkapitány jócskán a kapu fölé bombázott, de a szurkolók értékelték a gyönyörű akciót: zengett a „Játszik a DAC!” a stadionban. Immár nem lehetett megállítani a DAC-hengert, a 65. percben Pačinda centerére közelről Vida érkezett – 3:0, két perccel később pedig Zsivkovics jobb oldali lapos beadása után Šafranko megszerezte első dunaszerdahelyi gólját – 4:0! És még nem volt vége: a 73. percben egy hosszú indítás után Pačinda futtából lőtt a bal alsó sarokba – 5:0.

„Tizenhét perc alatt rúgtunk négyet? Az szép!” – lepődött meg maga is a DAC effektivitásán Vida Kristopher, aki nagyon akart bizonyítani, miután az előző fordulóban csak csereként kapott lehetőséget. „Az első félidőben még talán óvatosabban is játszottam, nem akartam sokat hibázni. A második félidőben jobban mozogtam előrefelé is, hozzá tudtam tenni a csapat játékához” – mondta a magyarországi középpályás.

Rekordbeállítás

A meccs hőse Erik Pačinda volt, aki már öt gólnál jár a szezonban. „Az elején nem volt könnyű meccs, de a második gólunk után már élveztük a játékot – nyilatkozta Pačinda. – Eszembe jutott a zsolnaiak elleni mérkőzés, amikor hatot kaptunk. Örültem volna, ha most mi is hatot tudunk rúgni az eperjesieknek, de így is nagyon elégedett vagyok.”

A hatodik gólra egyébként meg is volt az esély: Černák fejesét védte Talian kapus, Ljubicic távoli, megpattanó bombája pedig hiába kötött ki a kapuban, a bíró visszafújta a szabadrúgást.

A DAC így is beállította eddigi legnagyobb különbségű élvonalbeli győzelmének rekordját. A dunaszerdahelyiek utoljára 2015 nyarán lőttek bajnokin öt gólt, akkor a Podbrezová ellen 5:1-re nyertek.

Bíznak a fiatalokban

Amikor a DAC ősszel hazai pályán (még Szencen) 6:0-ra kikapott az éllovas zsolnaiaktól, az Németh Krisztián vezetőedző búcsúját jelentette a kispadon.

Azóta azonban teljesen más helyzet állt elő a bajnokságban, a Myjava kilépésével eldőlt, hogy nem lesz kieső, így az utolsó helyen álló Tatrannál sem keseredtek el a nagyarányú vereség miatt. „Ki akarjuk használni ezt a félévet, hogy a fiataloknak is lehetőséget adjunk – mondta nagyon szimpatikusan Miroslav Jantek, az eperjesiek vezetőedzője. – Igyekszünk szép futballt játszani, és azért, mert most ötöt kaptunk, nem fogunk ezzel felhagyni. Éppen ellenkezőleg, továbbra is ezt a játékstílust fogjuk erőltetni, hogy a játékosok minél jobban magukévá tegyék.”

A fiatalokban a DAC-nál is bíznak:

a szombati meccsen a sárga-kékeknél hat 23 éven aluli játékos szerepelt, a vendégeknél pedig három.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?