Volt, hogy már a fizetésekre sem telt – állítja a Vadas jelenlegi igazgatója

Párkány. A Párkány és Vidéke című helyi lap februári számában Hogenbuch Endre, a Vadas fürdő igazgatója az előző vezetést bírálta, s mint elmondta, egyebek közt emiatt is kell spórolnia a cégnek.
Lapunk megkeresésére Hogenbuch kifejtette: a Vadast 2006.

Párkány. A Párkány és Vidéke című helyi lap februári számában Hogenbuch Endre, a Vadas fürdő igazgatója az előző vezetést bírálta, s mint elmondta, egyebek közt emiatt is kell spórolnia a cégnek.

Lapunk megkeresésére Hogenbuch kifejtette: a Vadast 2006. végén vette át az előző igazgatótól, Gyetven Miklóstól, s bizony nem túl rózsás anyagi helyzetben. 2006. decemberében csupán nyolcszázezer korona volt a Vadas számláján, holott csak bérekre havonta több mint egymillió korona ment el, s az előző vezetés által építtetett szauna árát sem fizették még ki – ez utóbbiból ötmillió koronát szintén csak utólag tudtak kifizetni. Hogenbuch szerint 2006. végén a fürdő beszállítóitól is halasztást kellett kérni a tartozások kiegyenlítésére, melynek következtében sok cég már drágábban szállított a Vadasnak. A fürdő melletti új parkoló megépítését sem tartja szerencsésnek, mert szerinte feleslegesen öltek bele harmincmillió koronát, ha a betonplacc egész évben alig termel nyereséget, ugyanis főképp csak nyáron használják ki.

Az igazgató ugyanakkor hangsúlyozta: semmiképp sem fékeződik a cégfejlesztés üteme, mert mára a Vadasnak semmiféle tartozása nincs, időben és pontosan fizet, az előző vezetés által felvett kölcsönöket is úgy tudja törleszteni, hogy emellett tavaly hatmillió korona bérleti díjat fizetett be a városkasszába, idén már tízmilliót fog, mert a nyereség ezt megengedi. Most éppen egy 100 millió korona értékű uniós pályázaton dolgoznak, négy medence kor?szerűsítése érdekében. A nemrég felszerelt kamerarendszer is bevált, ráadásul ennek köszönhetően az alkalmazottak számát is csökkenteni lehetett.

A Vadasnak jelenleg egyetlen zálogmentes területe sincs, képviselő-testületi és cégközgyűlési jóváhagyásra várnak a telekzálogok ügyében. „Remélem sikerül aláírnunk a bankkal azt a szerződést, melynek értelmében a fürdőben minden, eddig jelzáloggal terhelt telket fel tudunk szabadítani – a Panoráma Szálló, a bowlingközpont, az új parkoló, a Lagúna medence, a Lagúna melletti három büfé kivételével – mert ez alapkövetelmény ahhoz, hogy az uniós pályázaton részt ve?hes?sünk” – tudtuk meg Hogenbuchtól.

Azt, hogy a városnak kell-e a jövőben saját tulajdonában lévő ingatlannal fedeznie a fürdő további hiteleit, még nem lehet megmondani, tény viszont, hogy ha az unió támogatást ad bármelyik ingatlanra, akkor azt az unió, illetve az illetékes minisztérium be is terheli – ez ugyanis alapszabály. (buch)

Az előző igazgató kételkedik

A Vadas előző igazgatója, Gyetven Miklós szerint másfél évvel az igazgatóváltás után nincs értelme az előző vezetést bírálni. Azt mondja, Hogenbuch az eredményekről beszélhetne inkább. Gyetven azt is furcsállja, ha a fürdőnek valóban olyan jól megy, hogy 6,1 milliót tud fizetni a városnak, miképp lehetett katasztrofális helyzetben a cég az ő idejében. Azt állítja, a fejlődés megfeneklett, s ezt a turizmus és a város is meg fogja sínyleni. A parkoló szerinte kellett, függetlenül attól, mennyit hoz a konyhára. Elég a csúcsszezon közlekedési dugóira, a városközpontbeli káoszra gondolni. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?