Végre vásárúti győzelem a falunapon

Vásárút. Szombaton hazai környezetben megszerezte első idénybeli győzelmét az V. liga déli csoportjának újonca, a vásárúti alakulat.

Szombaton megszerezték első győzelmüket a vásárútiak (világos mezben) Örzsik Ödön felvételeA vendéglátók sikerének is köszönhetően méltóképp sikerült megünnepelni a vásárúti falunapot a csallóközi nagyközségben. Közel háromszáz lelkes szurkoló előtt, meggyőző teljesítménnyel tartotta otthon a három pontot a hazai gárda. A kezdeti tapogatózás után a vendéglátók vették kezükbe az irányítást. Nagyon sok helyzetet alakított ki a Szigeti-legénység, de lehetőségeiket rendre elpuskázták. A vendégek nem tudtak mit kezdeni a hazaiak letámadásos taktikájával. Kontrákkal kísérleteztek, de csak nagy ritkán jutottak át az ellenfél térfelére. Ennek ellenére két nagy helyzetet azért sikerült kialakítaniuk. Szinte felborult a pálya, annyira nyomasztó volt a hazai mezőnyfölény, amit a kapura lövések száma – 11:2 a hazaiak javára – is hűen tükröz. A gólínséget végül Csicsó révén, a második félidő derekán sikerült megtörni. Gólzáporos mérkőzés helyett csupán egygólos siker, de ez árnyékolja be legkevésbé a hazaiak nagy örömét.

TRHOVÁ HRADSKÁ–ŽITAVANY 1:0 (0:0). Góllövő: Csicsó (69.). Sárga lap: Gál, ill. Nagy. Játékvezető: Kellner, 300 néző. TRHOVÁ HRADSKÁ: Csánó–Dórák, Sándor, Kozma, Gál, Csicsó, Méhes (Takács), Mórocz (Gombos), Tóbli, Bereczky, Végh (Bertók). ŽITAVANY: Drogoňa–Jakab, Pindeš, Lukáč, Nagy, Herda, Královič, Hornaček (Chren), Luspaj, Beláň, Černák. (kb)

EDZŐI NYILATKOZAT

Szigeti Attila (Trhová Hradská): „Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával. A mérkőzés elejétől kezdve láttam a mieink szemében az elszántságot. Azt játszották a fiúk, amit megbeszéltünk. Régi betegségünk azonban a gólhelyzetek kihasználása. Legfőbb célom, hogy a csatársor játékát felgyorsítsam. Mindenképp szeretnénk megvetni a lábunkat az V. ligában. Nagyon fiatal csapat a miénk, és nem könnyű megszokni azt a hatalmas különbséget, ami a kerületi és a területi bajnokság között van. Itt minden meccsen szikrázó a küzdelem, minden meccs egy-egy vérbeli rangadó.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?