Tombol a zenei nyár Párkányban

GULYÁS ZSUZSANNAPárkány. Csütörtökönként Párkányban ingyenes szabadtéri koncertek várják az érdeklődőket. A sétálóutcán felállított színpadon a helyi zenekarok mellett ismert zenészek és együttesek is fellépnek.„Júliusi és augusztusi kínálatunkkal elsősorban a turistáknak próbáltunk kedvezni.

GULYÁS ZSUZSANNA

Párkány. Csütörtökönként Párkányban ingyenes szabadtéri koncertek várják az érdeklődőket. A sétálóutcán felállított színpadon a helyi zenekarok mellett ismert zenészek és együttesek is fellépnek.

„Júliusi és augusztusi kínálatunkkal elsősorban a turistáknak próbáltunk kedvezni. Mivel a nyári hónapokban főleg szlovák és cseh turisták keresik fel városunkat, igyekeztünk olyan előadókat hívni, akiknek neve számukra is ismerősen cseng. Előzenekarként párkányi és környékbeli zenészek mutatkoznak be a közönségnek. Augusztusban két párkányi és egy kanadai énekessel kiegészült budapesti együttes lép fel a szlovák előadók előtt” – mondta Szabó Bernadett, a nyári zenei programsorozatot szervező művelődési központ igazgatója.

Az augusztusi koncertek kezdési időpontja azonban júliushoz viszonyítva módosul. Az előzenekarok 19.30-kor, az őket követő énekesek 20.30-kor lépnek színpadra. Tegnap a párkányi Display zenekar és Marián Greksa adott koncertet, augusztus 14-én a párkányi Easy Blues együttest Pavol Hammel követi, augusztus 21-én a budapesti Mookie Brando formáció koncertje után Tomáš Bezdeda lép színpadra. A párkányi szabadtéri koncerteket hagyományosan csütörtökön rendezik meg. „Ez a nap minden szempontból jónak tűnt. Tulajdonképpen egy hosszú hétvége előestéjének tekinthető” – jegyezte meg a párkányi művelődési központ vezetője.

Augusztus 15. (péntek) e tekintetben kivétel. „Erre a napra forró hangulatú latin bulit szerveztünk. Egy argentin táncegyüttes látogat Párkányba, akik délután a termálfürdőben tartanak egy zenés-jelmezes felvonulást, 20 órakor pedig a sétálóutcán lépnek fel. Előadásuk után táncleckét adnak, az argentin tangó alaplépéseit leshetik el az érdeklődők” – nyilatkozott a programsorozat főszervezője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?