Teremfoci hat felvonásban

Komárom. A Komáromi járásban ma rajtol el a területi futballszövetség hagyományos téli teremlabdarúgó-bajnoksága. A hét végén előbb Csallóközaranyoson (szombat), majd Perbetén küzdenek a résztvevő csapatok a továbbjutásért. A folytatásban még Szentpéteren, Gútán és Naszvadon kerül sor teremtornára.

Komárom. A Komáromi járásban ma rajtol el a területi futballszövetség hagyományos téli teremlabdarúgó-bajnoksága. A hét végén előbb Csallóközaranyoson (szombat), majd Perbetén küzdenek a résztvevő csapatok a továbbjutásért. A folytatásban még Szentpéteren, Gútán és Naszvadon kerül sor teremtornára. A szervezők egy-egy találkozó játékidejét 2x10 percben határozták meg, a csapatok körmérkőzéses rendszerben küzdenek a pontokért. A csoportok első két helyezettje kerül a rendezvény kicsúcsosodását jelentő komáromi döntőbe. Az elmúlt napokban tovább nőtt a jelentkezők száma. A területi futballszövetség sporttechnikai bizottsága a marcelháziak B csapatát a gútai csoportba, a búcsiak együttesét pedig a naszvadi csoportba sorolta be. Ennek az intézkedésnek köszönhetően mind az öt selejtező csoportban hat-hat együttes vetélkedőjére kerül sor. Harmincas létszám pedig a komáromi teremtornák történetében új részvételi csúcsnak számít.

A hét végi műsor – Csallóközaranyos, december 11., 13.00: KFC Majorka Komárno A, Zemianska Oľča, Okoličná, Čičov, Zlatná na Ostrove, Veľké Kosihy.

Perbete, december 12., 13.00: Hurbanovo A, Bátorové Kosihy B, Patince, KFC Majorka Komárno B, Pribeta A, Modrany. (ferar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?