Távol-Kelet felé nyit a tolmácsi gépgyár

Tolmács (Tlmače). Történetének valószínűleg egyik legnagyobb megrendelésére készülhet a tolmácsi gépgyár (SES Rt. Tlmače) a lévai járás egyik jelentős munkáltatója.

Jelenleg előkészületi stádiumban van az a projekt, mellyel egy cseh–szlovák konzorcium, melynek a tolmácsi gépgyár is tagja, részt vesz egy vietnami versenytárgyaláson. A tender tárgya a vietnami Duyen Hai – Tra Vinh hőerőmű hat blokkjának megépítése, s ha mind a hat blokkról kötnek szerződést a felek, akkor a becslések szerint a beruházás nagysága 10–15 milliárd korona körül mozoghat. Sikeres pályázat esetén már ez év végén, legkésőbb 2009 elején aláírhatják a szerződést, az első blokk megépítésének munkálatai az előzetes tervek szerint 2012-ben fejeződnének be.

A szénfűtésú erőmű egy-egy blokkja 500 MW teljesítményre lenne képes. Martin Paštika az SES Rt. vezérigazgatója hangsúlyozta, az ázsiai energiapiac a legdinamikusabban fejlődők közé tartozik, a szerződés megkötésének két legfontosabb feltétele az első blokk üzembe helyezésének időpontja és természetesen az ár. Felhívta a figyelmet viszont arra is, hogy nagyon erős a helyi konkurencia, ezért is nehéz betörni erre a piacra. A tenderen résztvevő konzorciumnak a tolmácsi gyáron kívül, mely a kazánokat gyártaná, tagja még két cseh cég, a Škoda Praha és a Škoda Power. Az előbbi az EPC technológiát, az utóbbi a gépházat szállítaná. A projekt pénzügyi hátterét a Cseh Export Bank (ČEB) biztosítaná. A projekt fontosságát bizonyítja, hogy egy cseh–szlovák közös kormányközi bizottság is létrejött, melynek legutóbbi ülésén mindkét ország gazdasági minisztere, cseh részről Martin Říman, szlovák oldalról pedig Ľubomír Jahnátek is támogatásáról biztosította az elképzelést, hangsúlyozva, hogy mindkét állam gazdasági érdeke a harmadik világ piacainak meghódítása. Martin Paštika szerint döntő lehet a tender kiértékelésénél, hogy a cseh–szlovák elképzelés kormány?szintű támogatást tudhat maga mögött. A vezérigazgató elmondta, ez a szerződés közép- és hosszútávon megalapozhatná a cég stabilitását, hiszen akár 2015-ig biztos megrendelést jelenthetne. A SES Rt.-nek már vannak tapasztalatai a távol-keleti megrendelőkkel, hiszen a kínai Shen Tou hőerőmű négy blokkjába négy darab 500 MW-os kazánt gyártottak le. Kitűnő referenciaalap is ez az erőmű, hiszen biztonsági szempontból az ország legtöbbre értékelt erőművei közé tartozik, állami kitüntetésben is részesült. A vállalat jelenleg több nagy partner megrendelését is teljesíti, brazil, török, chillei és német szerződések biztosítják 2010-ig a termelést.

A tolmácsi gépgyárnak jelenleg 2000 alkalmazottja van, ez év végéig a tervek szerint 350 munkást vesznek fel. A tavaly novemberben újraindult zselízi részlegnek körülbelül 120 alkalmazottja van. Katarína Minárová, a részleg vezetője elmondta, a cég negyven munkással nyitotta meg kapuit. A tolmácsi gyár júniusig 150 munkást venne fel, ebből 70-80 Zselízen dolgozna. Minárová elárulta, a jelentkezők között egyre kevesebb a szakképzett dolgozó, pedig nagy szükség lenne géplakatosokra és hegesztőkre. A vállalat volt alkalmazottai külföldön találtak munkát, a fiatalok pedig nincsenek motiválva, ezért a járási munkahivatallal karöltve át?képzéseket szervez majd a vállalat. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?