Szőlőfürt citerazenekar – a géresi bor és béles mellé

A Királyhelmec tőszomszédságában található község Szőlőfürt citerazenekara 2009 őszén alakult Vajda László kezdeményezésére.KisgéresAz együttes vezetője gyerekkorától citerázott, tagja volt a nagykaposi Fabotó citeraegyüttesnek is.

A Királyhelmec tőszomszédságában található község Szőlőfürt citerazenekara 2009 őszén alakult Vajda László kezdeményezésére.

Kisgéres

Az együttes vezetője gyerekkorától citerázott, tagja volt a nagykaposi Fabotó citeraegyüttesnek is. Miután átköltözött Királyhelmecre, itt is megpróbált társakat találni szenvedélyéhez, akiket végül a bodrogközi Kisgéresben talált meg. Az alapító tagok: Géresi József, Géresi Katalin, Furik Mária és Paholics Gábor. Közülük korábban senki sem játszott ezen a hangszeren. A zenekar később két új taggal – Pandy Csabával és Hresko Jánossal – bővült. A citerákat Szakál László hódmezővásárhelyi citerakészítő mestertől vásárolta a Csemadok helyi alapszervezete. Az alapszervezetet – melynek égisze alatt a Szőlőfürt is működik – rendszeresen támogatja a falu önkormányzata, a fellépőruhák megvásárlására, a hangszerek karbantartására, valamint az utazási költségek fedezésére van pénz. A rendszeres próbáknak aztán hamar meglett az eredményük, az együttest számtalan helyre – falunapokra, fesztiválokra és egyéb rendezvényekre – hívják fellépni. A hangszeres tudás csiszolása céljából a zenekar néhány tagja részt vett például a tiszakécskei, a kecskeméti majd a hatfai citeratáborban, és aki csak teheti, a jelenleg zajló, a Fabotó által szervezett nagykaposi táborba is ellátogat. Az együttes repertoárja rendkívül színes, ennek alapját a „hazai”, a régióra jellemző dalok adják, de természetesen más tájegységek dalai is felcsendülnek. Bár a közös zenélés elsődleges célja – a hagyományápoláson túl – a szórakoztatás, a Szőlőfürt nemrégiben részt vett az Egri Palócgálán, ahol térségi, aranysávos minősítést szerzett. Paholics Gábor elmondta, akkor érzik igazán elemükben magukat, ha a híres géresi pincékhez ellátogató vendégeknek nemcsak géresi borral és bélessel, hanem a Borcsák asszonykórus énekével és a Szőlőfürt citerazenéjével is kedveskedhetnek. A közönség idén júliusban egyebek mellett Perbenyikben, Őrösben, Jászón, Báriban és a magyarországi Csarodán is hallhatja őket. Kisgéresben idén valószínűleg gyerek-citerazenekar is alakul. A faluban az elmúlt években jobbára fiúk születnek, van olyan évfolyam a helyi alapiskolában, ahol tizenegy fiú és két lány tanul. Vagyis nem meglepő, hogy az utánpótlás 6–10 éves fiúkból áll. Ha közülük csak ketten-hárman érzik úgy, hogy van értelme hosszú távon is foglalkozni a hagyományőrzés és a közös zenélés e formájával, az utánpótlás már hosszú távon biztosított Kisgéresben.

Legközelebb a feledi Meseláda Bábcsoportot mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?