Szétesett az imelyiek gólerős csatársora

Imely. Gonban van a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának élén telelő imelyiek edzője, Vladimír Polák. A szakvezető ráncait elsősorban a játékosokat sújtó sérülési hullám szaporította a téli felkészülés heteiben. „Szétesett kollektívánk gólerős csatársora.

Imely. Gonban van a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának élén telelő imelyiek edzője, Vladimír Polák. A szakvezető ráncait elsősorban a játékosokat sújtó sérülési hullám szaporította a téli felkészülés heteiben. „Szétesett kollektívánk gólerős csatársora. Haris László térdét megműtötték, tavasszal szóba sem jöhet bevetése. Ékpárja, Lovász Jóska pedig a II. ligás szenciekhez igazolt. De ez még nem minden. Gondjaimat Šmida betegsége és Györe bokasérülés tovább tetézte. Szerencsére felépült sérüléséből rutinos kapusunk, Pelzner Gyurka. Vele nagyot erősödött a védelmünk, melyben továbbra is ott lesz az egykori kajakkirály, Szabó Attila is. A sérülések, betegségek miatt az utolsó pillanatban le kellett mondanunk a február elejére tervezett trencsénteplici edzőtáborozásunkat is” – értesültünk a legfrissebb fejleményekről Vladimír Poláktól. Kiderült védencei január 3-án kezdték el téli tortúrájukat. Hetente négy edezésen vesznek részt a futballisták, egyszer a tornateremben, háromszor pedig a terepen gyakorolnak. Villanyfényes edzőpályával is rendelkeznek, az érsekújvári sportcsarnok rehabilitációs létesítményeit is igénybe veszi a labdarúgók a testet-lelket sanyargató edzések után. A a keretben bekövetkezett mozgást illeti, Lovászon kívül senki sem szerepel a távozók listáján. Ami az új szerzeményeket illeti, Hybš az érsekújváriaktól, Kamenický pedig a szímőiektől érkezett vendégjátékra. A katonai szolgálat befejezése után ismét a társakkal készül Zemanek. Jelenleg tizenhét futballista alkotja a listavezető keretét. Vajon kik pótolhatják a támadók posztján keletkezett űrt? „Ami azt illeti, legalább hatan is szóba jöhetnek a csatársor összeállításánál. Ádámka, Kamenický, Lovász Marek, Kováč Elemér, Balogh és az ifista korosztályú Kovács Tomi egyaránt jó eséllyel pályázik az említett posztokra. De még az sem kizárt, hogy az idénykezdésig sikerül egy felsőbb osztálybeli tapasztalatokkal rendelkező befejező csatárt vendégjátékra leigazolnunk. Az egyik élvonalbeli klubbal egyébként is jó kapcsolatokat ápolunk. Ebben az esetben is az ő segítségükre számítunk” – vázolta fel elképzeléseit a bajnokaspiráns trénere. Polák edző tanítványai eddig csupán három előkészületi találkozót játszottak: ViOn Zlaté Moravce–Imeľ 3:3 (imelyi gólszerzők: Polgár 2, Čech), FKM Nové Zámky B–Imeľ 2:2 (g.: Polgár, Kovačic), Želiezovce–Imeľ 3:2 (g.: Kovács, Orosi). Vasárnap Gútán vendégszerepeltek, a folytatásban még a bakaiakkal és a nagyölvediekkel mérik össze tudásukat. „A felsorolt problémák ellenére sem lehetünk az esélylatolgatásnál alibisták. Egyértelműen a bajnoki cím megszerzésére összpontosítunk. Reméljük, előnyünket sikerül megőriznünk, szponzorainkat, tisztségviselőinket és szurkolótáborunkat első-séggel örvendeztetjük meg” – mondta a tavaszi tervekről zárszóként Vladimír Polák. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?