Rózsabimbó helyett Rozmaring lett a nevük

Hat éve működik a Rozmaring tánccso- port Kisújfalun. A helyi lányok és asszonyok 2010-ben egy falunap apropóján döntöttek úgy, hogy megtanulnak egy koreográfiát.Kisújfalu„Különböző korú lányokat és asszonyokat szólítottunk meg, akik örömmel jöttek.

Hat éve működik a Rozmaring tánccso- port Kisújfalun. A helyi lányok és asszonyok 2010-ben egy falunap apropóján döntöttek úgy, hogy megtanulnak egy koreográfiát.

Kisújfalu

„Különböző korú lányokat és asszonyokat szólítottunk meg, akik örömmel jöttek. A csoportot kezdetben Rózsabimbónak akartuk hívni, de a tagok korát figyelembe véve inkább a Rozmaringot választottuk, mivel az örökzöld” – mondta mosolyogva Szabóné Udvardi Ilona csoportvezető. A csoport legfiatalabb tagja 36, a legidősebb 59 éves. „Kezdetben tizenhatan voltunk. Mára a létszám három fővel csökkent. Volt, aki a munkahely, volt aki betegség vagy egy családtag halála miatt lépett ki a csoportból” – jegyezte meg Szabóné Udvardi Ilona.

„Ha fellépésünk van, előtte minden este próbálunk, de van olyan is, hogy hetente kétszer-háromszor, vagy havonta jövünk össze. Kezdetben egy nyugdíjas tanítónő – aki korábban gyerek- és felnőtt tánccsoportokkal is foglalkozott – segítségével választottuk ki a dalokat és a koreográfiákat. Manapság az internetről próbálunk ötletet meríteni. Sok mindent lehet találni a világhálón. Minden évben új koreográfiát tanulunk be. Repertoárunkban vannak szlavóniai, somogyi, Galga-menti és sárközi táncok is. A próbákat daltanulással kezdjük. Aztán begyakoroljuk a lépéseket, majd összekötjük a tánccal, és a végén már csak csiszolni és finomítani kell” – magyarázta a tánccsoport vezetője. Kedvenc koreográfiájuk nincs. „Minden tánc a szívünkhöz nőtt. 2010-ben a szüreti felvonulás tiszteletére a táncot megtoldottuk egy tollfosztást, szüretet és aratást bemutató műsorral. Ezt szeretnénk feleleveníteni” – jegyezte meg.

Minden felkérésnek és meghívásnak próbálnak eleget tenni. Fesztiválokon, Csemadok-rendezvényeken, falunapokon és testvértelepülések találkozóján is szerepeltek már. „Számunkra minden fellépés emlékezetes marad. Szinte mindegyikhez kötődik valamilyen vidám pillanat. Volt, hogy tánc közben elrepült egy cipő vagy leesett az alsószoknya, de előfordult az is, hogy átköltöttünk két szót valamelyik dalban. Ezeket a pillanatokat gyakran felelevenítjük és jókat derülünk” – mondta a csoportvezető.

Legközelebb a kürti Szőlőfürt hagyományőrző csoportot mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?