Ritkábban közlekedik a vajkai komp

Korábban az ígérték, sűrűbben közlekedik a komphajó, a menetrend módosításánál nem kérdezték a polgármestereket.Vajka/KeszölcésPanaszkodnak a helyi lakosok a dunai komp menetrendje miatt.

Korábban az ígérték, sűrűbben közlekedik a komphajó, a menetrend módosításánál nem kérdezték a polgármestereket.

Vajka/Keszölcés

Panaszkodnak a helyi lakosok a dunai komp menetrendje miatt. Ritkították a járatokat, a polgármesterek újra egyeztetnének az üzemeltető Vízgazdálkodási Vállalattal.

Az új komp tavalyi üzembe helyezésekor sűrűbb járatokat is ígértek a lakosoknak, a korábbi óránkénti indulás helyett félóránként járt a komp. Áprilisban a Vízgazdálkodási Vállalat megváltoztatta a komp menetrendjét, több járatot megszüntetett. Álló Donát, Vajka polgármestere lapunknak elmondta, nem várják el, hogy egész nap félóránként járjon a komp, de nem értenek egyet a járatok ilyen ritkításával. „Tudjuk, hogy észszerűsíteni kell a menetrendet, de nem ennyire. A Vízgazdálkodási Vállalat korábbi vezetésével háromhavonta egyeztettünk a komp közlekedéséről, de a menetrend utolsó frissítéséből kimaradtunk” – nyilatkozta a polgármester. A község képviselő-testülete tudomásul vette az intézkedést, de leszögezték, hogy a következő járatértékelésnél ők is részt vennének az egyeztetésen. Daniela Horanská, a Vízgazdálkodási Vállalat igazgatójának irodavezetője közölte, a korábbi menetrendhez hasonlóan most is a komp kihasználtsága alapján alakították át a járatokat. „Úgy alakítottuk ki a menetrendet, hogy objektíven figyelembe vegye a legforgalmasabb járatok kiszolgálását és a komp üzemeltetése ne lépje át a szerződésbe foglalt költségkeretet” – olvasható a vállalat állásfoglalásában.

A Vajka és Keszölcés közötti kompot tavaly cserélték le 23 év után. A medializált hírek szerint óriási ráfizetéssel jár az ingyen közlekedő komp üzemeltetése, állítólag egy új Duna-híd, vagy a csatorna alatti alagutak átalakítása is olcsóbb lenne. „Az, hogy drága a komp üzemeltetése, nem a mi ügyünk. Bennünket sem kérdeztek meg harminc éve, hogy egyetértünk-e a tervekkel” – mondta Álló Donát. A felvízcsatorna építésénél elszakított községeknek – Vajkának, Doborgaznak és Nagybodaknak – olyan problémái vannak, amelyekkel más falvakban nem találkoztak. A polgármestertől megtudtuk, korábban tárgyaltak az érintett szervekkel a további kárpótlásról. „Most türelmesen várjuk a fejleményeket” – mondta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?