RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Autót vett, de a részleteket nem fizette
Rózsahegy (Ružomberok). Nem fizette a részleteket az egyik helyi autóbazárban vett használt Fiat Braváért egy 29 éves kassai nő. A kereskedést emiatt 249 ezer korona kár érte.

Autót vett, de a részleteket nem fizette

Rózsahegy (Ružomberok). Nem fizette a részleteket az egyik helyi autóbazárban vett használt Fiat Braváért egy 29 éves kassai nő. A kereskedést emiatt 249 ezer korona kár érte. A nő már a részletfizetési kérelem benyújtásakor becsapta az eladót, mert azt állította, egy magáncégnél dolgozik. Az eljárás során kiderült, hogy az említett vállalkozásnál sohasem állt alkalmazásban – tájékoztatta az Új Szót Ingrid Jančulová, a Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. (ú)

Kislány égett benn egy viskóban

Kassa. Bennégett egy hétvégi házban egy három hónapos kislány a város Dargói Hősök-lakótelepéhez közel. A tüzet valószínűleg a kislány négyéves bátyja okozta, aki – míg anyjuk nem volt az épületben – gyufával játszott. A szakértők ugyanakkor azt is vizsgálják, nem a bekapcsolt villanyrezsótól kapott-e lángra a viskó. Az ügyben eljárás indult – közölte lapunkkal a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. (ú)

Hamis ukrán cigarettát szállított

Tőketerebes. Vádemelési javaslatot tett a rendőrség egy 31 éves férfi ellen, akinek a kocsijában kedden 200 karton védjegy nélküli ukrán cigarettát találtak a vámosok. A lefoglalt hamis dohányáru piaci értéke körülbelül 130 ezer korona. A nagymihályi férfi valószínűleg vizsgálati fogságban marad. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?