Parádés sorozattal került trónra a LAFC

Losonc. Kérdőjelekkel indult a nyári felkészülés a III. liga közép-szlovákiai csoportjában játszó losonciaknál. A LAFC csapatának három kulcsembere, Prepelica, Póch és Béreš távozásával ugyanis meggyengült a nógrádiak játékoskerete. Szerencsére a losonctamásiak mecénása, Vladimír Halaj még idejében segített.

Az őszi listavezető LAFC tablóképeJozef Šatara felvételeNeki, és a rutinos losonci tisztségviselőnek, Krišta Norbertnek köszönhetően, a Tomášovce együtteséből négy jó képességű játékos (Doležel, Ilko, Ľupták, Rapi) érkezett a járás központjába. Csányi Csaba nem számított újoncnak, ő ugyanis vendégjátéka végeztével tért vissza anyaegyesületéhez, Balaškót pedig az élvonalbeli rimaszombatiaktól szerezték meg. Sokat segítettek a vezetőség összetételében bekövetkezett változások is, melyet elnökként Milan Mrva irányít. A város futballkedvelő polgármestere is megkülönböztetett figyelmet szentel a legnépszerűbb sportágnak. „Az idénynyitó előtt több felkészülési meccset játszottunk, Červenák úr anyagi támogatásával Látkyban edzőtáboroztunk. Számomra a legnagyobb gondot a nyitány előtt hozzánk igazolt új jövevények beépítése jelentette. Beilleszkedésükhöz hosszabb időre volt szükség. Alighanem ennek a ténynek tudható be, hogy szezon elején olykor akadozott a gépezet, pontokat ajándékoztunk ellenfeleinknek. ĺgy volt ez a Liptovský Mikuláš, illetve a Kysucký Lieskovec elleni hazai találkozóinkon. Ekkor még kevesen gondolták volna, hogy az őszi szezon végén az élről várjuk a folytatást. A kemény és színvonalas felkészülés, a labdarúgók pozitív hozzáállása, a vezetőség odaadó munkája azonban meghozta édes gyümölcsét” – vallott a LAFC megújhódásának legfontosabb összetevőiről a sikerkovácsnak titulált Vojtech Kováč, aki szakvezetői pályafutását egykor Vass edző asszisztenseként kezdte. A folytatásban elsősorban a losonci ifisták képzésénél vállalt fontos szerepet. Edzői tevékenységének eddigi csúcsát a losonctamásiakkal elért diadala jelenti, akiket a III. ligába vezényelt. Jelenlegi együttese a zsolnaiak B csapatától az 5. fordulóban elszenvedett veresége után egy pazar sorozatot indított el. Tizenegy mérkőzésen át veretlennek bizonyult. Az idényzárón szemet gyönyörködtető játékkal éppen a zsolnai fakót hengerelte le 9:0 arányban. „Ez volt legjobb, legsikeresebb, leglátványosabb idénybeli összecsapásunk. Ugyancsak jól játszottunk a K. N. Mesto, Rakytovce és a Turč. Teplice elleni találkozókon is. Kiválóan zárt a védelmünk. Kapusunk, Mário Michalík a 16 őszi meccsen csupán 8-szor kapitulált. Ha már az egyéneknél tartunk, rajta kívül Csányi, Balaško, Ilko (védők), Berky (középpályás) és legeredményesebb góllövőnk, Doležel teljesítményével voltam rendkívül elégedett. De a többiek is nagyon igyekeztek, sikerünk az összetartó, fegyelmezett kollektíva érdeme. Az értékelt időszakban egyetlen alkalommal sem kerültünk emberhátrányba. Lapok miatt is csupán Drugda és Doležel szorult kényszerpihenőre. Ugyancsak hálával tartozunk szurkolóinknak is, akik egyre nagyobb számban jöttek el a meccseinkre, buzdításukkal szárnyakat adtak a fiúknak” – folytatta minden apró részletre kiterjedő értékelését a rutinos tréner. Tőle azt is megtudtuk, hogy a keret két erősségét, Michalíkot és Doleželt beválasztották a Közép-szlovákiai Futballszövetség által meghiredetett ankét legjobbjai közé. Ami a tavaszi folytatást illeti, erről óvatos duhaj módjára beszélt. „A legfőbb célkitűzésünk, befejezni a műfüves pályánk építését. Ezzel nagyot javulnak majd csapataink, illetve a térségbeli kollektívák felkészülési lehetőségei. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ificsapatunk, mely a klub hátországát jelenti, a III-ból a II. ligába jusson. Mi egy pont előnnyel vezetjük a tabellát, több trónkövetelő is feni a fogát a bajnoki címre. Mindent megteszünk azért, hogy eredményes, közönségvonzó játékkal háláljuk meg a szponzorok, tisztségviselők, nézők bizalmát. Amennyiben sikerül átmenteni formánkat a nehéznek ígérkező tavaszra, akkor még a feljutás kiharcolása sem kizárt” – vázolta fel a jövőképet a LAFC vezetőedzője.

ŐSZI MÉRLEG

Játékoskeret: Michalík, Lauko, Csányi, Balaško, Drugda, Mondek, Ilko, Pračko, Ľupták, Berky, Püšpöky, Kolka, Rapi, Doležel, Máč, Miklóš, Koreň, Košút, Végh, Gibala.

Legtöbb mérkőzés: 16 – Balaško, Püšpöky (1440 perc), Michalík (1420)

Legjobb góllövők: 11 – Doležel, 7 – Gibala, 6 – Püšpöky

Lapok száma: 30 sárga/0 piros

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?