Őrzik az iskola emlékét

A társulás vezetői szeretnék, ha közösségi ház minden volt diákot, tanárt, alkalmazottat szolgálna.Komárom/GadócKözösségi házzá alakította a volt iskola területén található egykori kultúrház épületét a 2007-ben megszüntetett gadóci Mezőgazdasági Középiskola hagyományainak megőrzését felvállaló Százé

A társulás vezetői szeretnék, ha közösségi ház minden volt diákot, tanárt, alkalmazottat szolgálna.

Komárom/Gadóc

Közösségi házzá alakította a volt iskola területén található egykori kultúrház épületét a 2007-ben megszüntetett gadóci Mezőgazdasági Középiskola hagyományainak megőrzését felvállaló Százéves Alma Mater Polgári Társulás. Ezzel eleget tett a 2013-as iskolai nagytalálkozó több mint kétszáz résztvevője által elfogadott határozatnak, amelyen egy közösségi ház, valamint emlékezeti hely létrehozásáról döntött.

Az épületet csaknem teljes mértékben önerőből, az iskola egykori diákjainak támogatásából és a polgári társulás tagjainak közreműködésével tették rendbe, a korlátozott anyagi lehetőségek miatt viszont egyelőre nem fűthető, ezért az osztálytalálkozókat, összejöveteleket csak júniustól szeptember végéig tudják ott megtartani. A Százéves Alma Mater Polgári Társulás elnöksége várja az iskola volt diákjainak, tanárainak, a tangazdaság, az agrolaboratórium és a diákotthon volt alkalmazottainak jelentkezését, úgy vélik ugyanis, hogy a már részben berendezett közösségi ház mindannyiuk tulajdona, és a felsoroltak rendelkezésére áll. Tájékozódni a társulás vezetőinél, Eszenyi József elnöknél és Jóba Mihály alelnöknél lehet a 0904/611 104-es, vagy a 0908/558 988-as telefonszámon. A társulás elnöksége egyben köszönetet mond minden támogatónak és áldozatkész önkéntesnek, akik használható állapotba hozták az épületet és környékét. Tennivaló még akad bőven, de az előrelépéshez újabb összefogásra és segítségre lenne szükség. A további fejlesztésről, a feltételek javításáról az elnökség dönt az iskola egykori diákjainak ajánlásai, igényei és a lehetőségek alapján. (jm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?