Nyílt nap szenci magyar iskolákban

Szenc. Nyílt napot tartanak ma 8 órától a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban, illetve a Vállalkozói Szakközépiskolában. A két iskola közös épületben működik, amelyet idén újítottak fel és bővítettek szaktantermekkel.

Szenc. Nyílt napot tartanak ma 8 órától a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban, illetve a Vállalkozói Szakközépiskolában. A két iskola közös épületben működik, amelyet idén újítottak fel és bővítettek szaktantermekkel. A két tanintézmény várja a végzős alapiskolásokat, azok szüleit és pedagógusait, s szívesen lát minden más, akár az iskola támogatására is kész érdeklődőt. A látogatók megismerkedhetnek a két középiskolában folyó oktatással és szakképzési lehetőségekkel. A nyílt napot követően 15 órakor Pozsony megye elnöke, Ľubo Roman jelenlétében ünnepélyesen átadják a felújított és bővített tantermeket. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?