Nagykér őrzi a Borostyán út emlékét

NagykérKer néven említik a Zobori Levelekben 1113-ban az érsekújvári járásbeli község nevét, amely valószínűleg a hét magyar honfoglaló törzs egyikére utal.

Nagykér

Ker néven említik a Zobori Levelekben 1113-ban az érsekújvári járásbeli község nevét, amely valószínűleg a hét magyar honfoglaló törzs egyikére utal. Ker törzsfő az írás alapján a falut a Nyitrai Apátságnak adományozta.

A Zobori Levelekből kiderül továbbá, hogy Huba vezér halála után a falu a teljes lakossággal együtt jobbágyként a Zobori Apátsághoz került. A rómaiak az első században őrtornyot építettek, amelyet Castellum néven emlegettek és nagy jelentőséget tulajdonítottak neki. Erre vezetett a középkor legforgalmasabb útja, a Borostyán út. A község pecsétszimbóluma az 1773-ból származó pecsétlenyomat alapján készült, melyen a Nagykér kisváros pecsétje körirat látható. A pecsétmező közepén Szent Adalbert – Béla püspök alakja van, aki botot tart a kezében. Szent Adalbert – Béla alakja az Esztergomi érsekség jelképéből származik és azt jelzi, hogy a község az említett egyház tulajdonába tartozott. A község honlapján olvasható, hogy a heraldikai bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a címer jelképei között legyen folyó, malomkerék, szőlőfürt és nyíl. A jelek arany- és ezüstszínűek, a címerpajzs pedig zöld. Nagykér címerén, a zöld pajzs alsó részén ezüstszínű hullámos gerendába arany malomkerék van süllyesztve, amelyet két oldalon ezüst szőlőfürtök szegélyeznek egylevelű aranyszáron. Felettük egy fordított aranyíj látható ezüst élű és tollú nyíllal.

A jelképeket egy alul kerekített, késő gótikus vagy spanyol pajzsba helyezték. Nagykér lakói mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel és állattartással foglalkoztak. 1816-ból ismert a Nagykér melletti Nyitra folyószakasz szabályozási térképe, melyen vízimalom is látható.

Legközelebb Dénesd címerét mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?