Meseországba csalogatja a közönséget a Pinokkió

A Pinokkió Bábcsoport 2002-ben alakult. Két évvel később Juhász Zsuzsa főnevelő és Krošlák Oľga pedagógus megkapta a Rendezői díjat a Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszó fesztiválon.

A Pinokkió Bábcsoport 2002-ben alakult. Két évvel később Juhász Zsuzsa főnevelő és Krošlák Oľga pedagógus megkapta a Rendezői díjat a Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszó fesztiválon. A bábozás szórakozás és képességfejlesztés – vallják a csoport vezetői.

Érsekújvár

A Czuczor Gergely Alapiskola tanulói sok időt és energiát fordítanak a felkészülésre. Juhász Zsuzsa és Krošlák Oľga a párkányi Kuckó bábcsoport előadása láttán döntött úgy, hogy csoportot alapít. Az első csapat tagjai az alapiskola harmadik évfolyamába jártak, és annyira megszerették a közös munkát, hogy az alapiskola befejezéséig báboztak. Az érsekújvári Pinokkió Bábcsoport díszleteit, fantáziadús bábjait művészeti díjjal értékelte a zsűri. Juhász Zsuzsa elmondta, a bábozás a mozgás, a látvány, a szín és a ritmus összehangolásával fejleszti a gyerekek kreativitását. Még a kommunikációs zavarokkal küzdők is feloldódnak a közös játék hevében. A gyerekek nyitottabbá válnak azáltal, hogy irodalmi, mesés, és zenei összeállításokat adhatnak elő. Az érsekújvári Pinokkió Bábcsoport vezetői számos mesejátékot vittek színre. Játszottak paraván előtt, paraván mögött, különböző bábtípusokat keltettek életre. Feldolgoztak hagyományos népmeséket, magyar irodalmi remekműveket és verses meséket. Technikai szempontból is gazdagították az előadásokat. Ötletes báb- és paravántípusokkal invitálták a nézőket a mesék világába, ahol a gonosz felett mindig győzedelmeskedik a jó. A Firkász Kata című mesében óriási mesekönyvből lépett elő a királyi pár, a vékony kis karok alig bírták el az óriási bábukat, mégis nagy odaadással játszottak a gyerekek. A Duna Menti Tavaszon különdíjat, rendezői díjat, bábpedagógiai és művészeti díjat, továbbá Érsekújvárban polgármesteri díjat kaptak. 2014-ben és 2015-ben ezüstsávos minősítést értek el az országos megmérettetésen. Felléptek a mesefesztiválokon, az iskola által szervezett esztrádműsorokon, és sikert arattak a régióbeli óvodások és alapiskolások előtt. Az okos kos című mesét 2006-ban vitték színre, az előadást különdíjjal jutalmazták, A Pamacs című darabért bábpedagógiai díjat kaptak. Az öreg halász és a tenger című mesejátékot képzőművészeti látvány díjjal jutalmazták. 2010-ben Móra Ferenc meséjével, A nagyhatalmú sündisznócska című előadással, 2011-ben a Zöld lific című darabbal mutatkoztak be. 2014-ben nagy lendülettel készültek a Macskafogó egér című bábjátékkal. Idén A kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadással örvendeztették meg a gyerekeket. Juhász Zsuzsát, a mesefesztiválok szervezőjét, a XXI. Század Gyermekéért Polgári Társulás alapítóját, a Pinokkió Bábcsoport vezetőjét az érsekújvári civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó a Magyar Közösségért díjjal tüntette ki.

Rendszerint a tavaszi és a nyári szünetekben varrják a kellékeket és a bábukat. Voltak kesztyűs, bot-, marionett-, felső botvezetésű, illetve szivacsbábjaik, az előadások szünetében a gyerekek valamennyit megcsodálták. Néhány hete kezdték gyakorolni Arany János Fülemile című meséjét.

Legközelebb a párkányi Pásztortűz néptánccsoportot mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?