Megteltek a napközis táborok

<p>Párkány. A vakáció első felében a párkányi gyerekeket nyári óvoda és több iskolai tábor is várta, a hátralevő hetek viszont komoly fejtörést okoznak a szülőknek.</p>

GULYÁS ZSUZSANNA

Vannak ugyan, akik már júniusban megoldották gyerekük nyári felügyeletét, akadnak viszont olyanok is, akik az utolsó pillanatig halogatták a döntést – lekésve a táborok jelentkezési határidejét.

Párkányban közel háromszáz óvodás és kétszer ennyi alapiskolás gyerek van. Az előző évek tapasztalata is azt mutatja, hogy van igény a nyári óvodára, melynek kérdése korábban megosztotta az óvodavezetőket. Voltak, akik a dolgozó szülők érdekeit szem előtt tartva a nyári óvoda mellett voksoltak, mások viszont alkalmazottaik érdekeit tartották szem előtt. Azzal érveltek, hogy az óvónőknek is jár a pihenés. Tavaly a vakáció nagy részére nyári óvoda nélkül maradtak a párkányiak. Idén a város és az óvodák vezetői úgy döntöttek, engednek a szülők kérésének. A szünet első három hetében nyári óvoda működött a Hársfa utcai óvoda épületében. „Nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Az óvónők ugyan váltakoztak, de ez nem volt zavaró, mert a gyermektársaság jól összeszokott. Nem tudom, hogyan oldom meg a fiam felügyeletét a hátralevő hetekben. Egyedülálló szülőként nehéz helyzetben vagyok” – panaszkodott egy édesanya.

Az óvodás gyerekek részére hétfőtől (július 21.) a párkányi szabadidőközpontban működő Aprajafalva baba-mama klub több hetes napközis tábort hirdetett. A részvételi lehetőségekről és feltételekről bővebb tájékoztatást a szabadidőközpontban adnak. „Sajnos az iskolások részére meghirdetett tematikus táboraink megteltek. Egy-egy terminusra húsz–huszonöt előjegyzésünk van. Előfordulhat viszont, hogy valaki visszamondja a foglalást, és megüresedik néhány hely, ezért a részletekről érdemes személyesen érdeklődni” – tájékoztatta lapunkat Nagy Márta, a szabadidőközpont munkatársa.

A környező településeken (Bény, Ipolyszalka) is tartanak különféle kézművestáborokat. Ezeken a helyeken is érdemes érdeklődniük azoknak, akik nem tudják megoldani gyerekük nyári felügyeletét. A részvételi díj táboronként változik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?