Már idén tető alá kerülhet az otthon

Nagykapos. A rendkívül kedvező időjárás is hozzájárulhat ahhoz, hogy az Ung-vidék központjában épülő nyugdíjasotthon még az idei év végén tető alá kerüljön. Bodnár Tibor, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, hogy a mintegy 35 millió koronás beruházást teljesen állami támogatásból fedezik.

Nagykapos. A rendkívül kedvező időjárás is hozzájárulhat ahhoz, hogy az Ung-vidék központjában épülő nyugdíjasotthon még az idei év végén tető alá kerüljön. Bodnár Tibor, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, hogy a mintegy 35 millió koronás beruházást teljesen állami támogatásból fedezik. A város idén ebből mintegy hatmillió koronát kapott, s jövőre remélhetőleg a még hiányzó harmincmillió is megérkezik az önkormányzat számlájára. Ha az állami finanszírozás rendszeres lesz, illetve nem jön közbe valamilyen nem várt akadály, az intézmény 2004 végén már rendeltetésének megfelelően működhet.

Nagyidai Balázs, a városi hivatal építésügyi osztályának vezetője elmondta, hogy a nyolcvanas évek végén készült eredeti tervek szerint egy új, nagyobb kapacitású óvoda épült volna Nagykaposon. A munkálatok akkor elkezdődtek, ám később pénzhiány miatt abbamaradtak. Időközben az is kiderült, hogy a régióban egyre csökkenő gyermeklétszám miatt a városnak nincs szüksége nagyobb óvodára. A kilencvenes évek közepén született döntés egy új nyugdíjasotthon építéséről, ám a munkálatok különböző okoknál fogva csak idén szeptemberben kezdődtek meg. Az intézményben 63 idős személyt tudnak majd ellátni. A kialakítandó lakószobák közül 11 egyágyas, 23 kétágyas és 2 háromágyas lesz. Néhány lakóegységet a mozgássérült személyek speciális igényei szerint alakítanak ki, de lesz az épületben ebédlő, konyha és társalgó is. A közműhálózatra kapcsolt, gázfűtéses nyugdíjjasotthon környezetét a jövőben parkosítani szeretnék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?