Lekvár- és borverseny Peszektergenyén

ÚJ SZÓ-ELŐZETESPeszektergenye. Nemzetközi bor- és lekvárversenyt rendeznek Peszektergenyén.

ÚJ SZÓ-ELŐZETES

Peszektergenye. Nemzetközi bor- és lekvárversenyt rendeznek Peszektergenyén. Az akció szervezője a Biocentrum vállalat, a versenyt a község önkormányzata is támogatja.

„Határokon átívelő és nemzetközi, ugyanakkor családközpontú és generációkat összekapcsoló rendezvényt akartunk létrehozni. Ezért a borverseny mellett lekvárversenyt is hirdettük. Felhívásunkra már most is sok nevezés érkezett. Magyarországról, Szlovéniából, Ukrajnából, Romániából, Németországból és Ausztriából is kaptunk bor- és lekvármintákat” – mondták a szervezők. A 2006-ban alapított Biocentrum vállalat tulajdonosa Palik László és Palik Klára. A cég valamennyi terméke certifikált bio termék. Pincészetük is jelentős nemzetközi sikereket ér el. Az első alkalommal meghirdetett bor- és lekvárversenyükkel a családi és nemzetközi összefogás fontosságára hívják fel a figyelmet.

A borversenyre fajtánként három üveg borral (0,75-1 liter) lehet jelentkezni. A tulajdonos nevével, a bor fajtájával, évjáratával és kategóriával megjelölt mintákat augusztus 4-én 15 és 19 óra között a peszek-tergenyei kultúrházban gyűjtik, de egyéb leadási lehetőségeket is meg lehet beszélni a szervezőkkel. Nevezni száraz, félszáraz, félédes és édes peszeki leányka (2012-es, 2013-as és archív bor), száraz fehér borok (2012-es és 2013-as évjárat), félszáraz, félédes és édes fehér borok (2012-es és 2013-as évjárat), száraz rosé és vörösborok (2012-es és 2013-as évjárat), félszáraz, félédes, édes rosé és vörösborok (2012-es és 2013-as évjárat), száraz és édes fehér, rosé és vörös cuvée borok (minden évjárat), száraz és édes fehér, rosé és vörös archív borok (2011-es és idősebb évjárat) kategóriában lehet. A borokat augusztus 6-án zártkörű versenyen szakmai zsűri értékeli. A borverseny főbírája Sárkány Péter kertészmérnök, nemzetközi okleveles borbíráló, a MÉTE Borászati Szakosztály elnöke lesz. A lekvárversenyre fajtánként egy mintával (2–3 deciliteres üveg) lehet nevezni, amelyen fel kell tüntetni a tulajdonos nevét, címét, telefonszámát, a gyümölcs fajtáját, amelyből a lekvár készült és az évjáratot is. A lekvármintákat is augusztus 4-én 15 és 19 óra között lehet leadni a peszektergenyei kultúrházban, de a szervezőkkel más időpontot is lehet egyeztetni. Nevezni szilvalekvár, baracklekvár, eperlekvár, bogyós gyümölcsökből készült lekvár, erdei gyümölcsökből készült lekvár, egyéb különlegességek kategóriában lehet. A zártkörű zsűrizést augusztus 6-án rendezik meg. A lekvárverseny főbírája Solti Gábor, a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének elnöke lesz.

A bor- és lekvárversenyre is ingyenes a nevezés. Az ünnepélyes eredményhirdetést a falunapon, augusztus 16-án rendezik meg a peszektergenyei sportpályán. A benevezett borokat és lekvárokat az érdeklődők 10 órától a kultúrházban kóstolhatják meg. (guzsu)

Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?