Közbeszólt az időjárás

A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradtak a galántai területi bajnokság I. osztályának nagy érdeklődéssel várt vasárnap délelőtti rangadói, a Čierny Brod– Matúškovo, illetve a Horné Saliby–Váhovce mérkőzés.

A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradtak a galántai területi bajnokság I. osztályának nagy érdeklődéssel várt vasárnap délelőtti rangadói, a Čierny Brod– Matúškovo, illetve a Horné Saliby–Váhovce mérkőzés. A szűnni nem akaró eső miatt mindkét helyszínen olyannnyira felázott a pálya talaja, hogy a játékvezető a halasztás mellett döntött.

Mészáros Tibor, a vízkeletiek klubelnöke: „Az éjjel, de még közvetlenül a meccs előtt is nagy mennyiségű víz zúdult a pályára, melynek mindkét oldalán hatalmas tócsa keletkezett. A játéktér több mint harminc százaléka víz alatt volt, ilyen körülmények között lehetetlen futballozni. Helyesen döntött a bíró, amikor nem engedte pályára lépni az együtteseket. Balszerencsénk is volt, mert szombaton szinte egész nap öntöztük a füvet, s este aztán jött a kiadós zápor...”

A két csapat még tegnap délben megegyezett az új időpontban, a derbire tehát június pénteken 9-én, 18 órai kezdettel kerül sor a vízkeleti pályán.

Felsőszeliben sem találta a bíró játékra alkalmasnak a pálya talaját. „Tuška játékvezető terepszemlét tartott, majd közölte a csapatkapitányokkal, hogy nem adja meg a rajtjelet az összecsapás lejátszására. Helyesen döntött, szerintem csupán a vízipólósok mérkőzésére volt alkalmas a helyszín. Az élcsapatok találkozójára mintegy száz néző váltott jegyet, nekik a bíró döntését követően visszaadtuk a jegy árát. Jobb híján, délután átmegyünk Alsószelibe, ahol szomszédaink a Šintava együttesét fogadják. Reméljük, ott nem maradnak hoppon a szurkolók” – nyilatkozta lapunknak Mikulics Aladár, a felsőszeliek klubelnöke. Tőle azt is megtudtuk, hogy az érintettek abban állapodtak meg, hogy a párharcot június 7-én, szerdán 18.00 órai kezdettel pótolják. (zsi, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?