Költözik az iskola

Szeptembertől új épületbe költözik a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont.Szepsi„Helyhiánnyal küzdöttünk. Idén 439 gyerek járt az iskolánkba, szeptembertől pedig már 480-an leszünk. Iskolánk történetében először fordul elő, a kapacitás miatt kénytelenek leszünk gyerekeket elutasítani.

Szeptembertől új épületbe költözik a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont.

Szepsi

„Helyhiánnyal küzdöttünk. Idén 439 gyerek járt az iskolánkba, szeptembertől pedig már 480-an leszünk. Iskolánk történetében először fordul elő, a kapacitás miatt kénytelenek leszünk gyerekeket elutasítani. Két műszakban tanítottunk, mert nem volt elég hely” – nyilatkozta lapunknak Papp Andrea, a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója, majd hozzátette, hogy az egyházi iskolaközpontnak azért is kell elköltöznie, mert a bérleti szerződés augusztus 31-i hatállyal lejár. A Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont a költözés ellenére sikerekkel teli tanévet tudhat maga mögött, hiszen a tanulók létszáma emelkedik. „A sok nehézség ellenére sikeres tanévet tudhatunk magunk mögött. A legnagyobb gondot a helyszűke okozza, de szeptembertől egy felújított épületben kezdjük a munkát. A gimnazistáink a szlovák gimnázium három tantermét kapják meg, az óvodások pedig továbbra is az Északi utcai szlovák óvoda épületében maradnak” – közölte lapunkkal Nagy István, a római katolikus iskolaközpont igazgatója. Hozzátette, helyzet ideiglenes, pár éven belül már saját épületük lesz. „A két évig tartó kemény munkánk hiábavaló volt, megszakadt az engedélyezési folyamat, mert a város területrendezési terve szerint az iskolaközpont felépítésére szánt parcella nem megfelelő. Rengeteg munkánk van az építkezés elindításában, ezért abban bízunk, hogy októberben sikerül beiktatni az engedélyezést a fejlesztési tervbe” – nyilatkozta lapunknak Iván László, az iskolaközpont építéséért felelős A Jövőért Alapítvány ügyvezetője. Ha minden a tervek szerint halad, már jövő tavasszal megkezdik az építkezést. Az új iskolaépület átadását 2018 szeptemberére tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?