Klubigazgató lett Saranko

Nagykürtös. Február közepén zajlott a közép-szlovákiai IV.liga déli csoportjában szereplő nagykürtösi futballklub évzáró tag-gyűlése.

Nagykürtös. Február közepén zajlott a közép-szlovákiai IV.liga déli csoportjában szereplő nagykürtösi futballklub évzáró tag-gyűlése. A tisztújítással egybekötött rendezvényt nagy várakozás előzte meg, hiszen azt már jó előre tudni lehetett, az óvári futballcsoda vezéralakjával, Saranko Józseffel erősít a Baník Veľký Krtíš vezérkara. A nevezett klubigazgatóként igyekszik hasznosítani gazdag tapasztalatait. Alelnökként Tibor Ku-šický, menedzserként pedig Marcel Dohnálek került az új összetételben működő csúcsvezetésbe.

Az ősszel anyagi problémákkal viaskodó egyesület tisztségviselői a taggyűlésen felvázolták merésznek tűnő terveiket is. Ennek értelmében mielőbb javítani szeretnének az eredményességen. A tabellán jelenleg elfoglalt 9. helyük ugyanis nem csupán a szurkolók számára jelent csalódást. Ugyanakkor több figyelmet és pénzt kívánnak fordítani az utánpótlás nevelésére. „Ahhoz, hogy egy jobb eredményeket produkáló együttest tudjunk kialakítani, nem csupán adakozó szponzorok segítségére, hanem a játékosok, szakvezetők lelkiismeretes munkájára is nagy szükségünk lesz. Szerintem az óvári példát kell követnünk, ahol egy akcióképes vezetőséggel fokozatosan a területi bajnokság legalacsonyabb osztályából a kerületi bajnokságba küzdöttük fel magunkat. Már megtettük az első lépéseket. Visszahívtuk a környékbeli csapatoknál vendégeskedő játékosainkat, illetve négy erősítésként kiszemelt labdarúgót – Schmid (Lučenec), R. Brna (Dolná Strehová), Kelemen és Černík (mindkettő Olováry) – szeretnénk a bajnoki rajtig leigazolni. Megtudtuk, a klubvezetés még az idén szeretné elkezdeni a stadion épületének felújítását, egy új büfével is szeretne kedveskedni a remélhetőleg növekvő létszámú közönségnek. „A járás legnagyobb futballpályáját szeretnénk mielőbb olyan állapotba kell hozni, hogy ott a város sportkedvelő lakossága is ki tudja elégíteni mozgásigényét” – fogalmazott Saranko, aki azt is elmondta, továbbra is szívügyének tekinti az óváriak támogatását. (ferar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?