Kevés induló, sok látogató a díjugratón

Nemzetközi díjugrató versenyt rendeztek a Mailáth-kastély parkjában.

Nemzetközi díjugrató versenyt rendeztek a Mailáth-kastély parkjában. A verseny több mint két évtizedes múlttal rendelkezik.

Perbenyik

Dubík István, a Perbenyiki Szakközépiskola igazgatója elmondta, a községben a lovassportnak nagy hagyományai vannak, a verseny is több mint két évtizedes múltra tekint vissza. A kastély parkjában a gróf Mailáth Józsefné vezette Bodrogközi Jótékonysági Nőegylet már 1900-ban nagyszabású versenyt rendezett. Az első „újkori” díjugratót ennek tiszteletére 1997. május 25-én tartották Perbenyikben, és a szervezőket már akkor meglepte, hogy az esemény milyen sok látogatót vonzott. Az idei, sorrendben a 21. megmérettetésen viszonylag kevés induló volt, a versenybe nyolc szlovákiai és három magyarországi lovasklub nevezett be.

Az iskolaigazgató elmondása szerint a negatív tendenciának több oka vannak. Egyrészt gondot jelent, hogy a 90-es évek felívelése után a lótartás később jelentősen visszaesett Szlovákiában, aminek egyik okozója az árak emelkedése és a szabályozás szigorodásán kívül az, hogy a lótartást, két fajta kivételével, nem támogatja az állam. Problémát jelent az is, hogy a perbenyiki versennyel egy időben több nemzetközi verseny is zajlik, melyek pénzdíjaival és feltételeivel a bodrogközi tanintézmény nem vetélkedhet. További gond, hogy az iskola által benyújtott, a helyi körülmények javítását célzó projekt nem kapott támogatást

Mindezek ellenére az esemény rengeteg látogatót vonzott, ott volt többek közt Vladimír Chovan, a Szlovák Lovassport Szövetség elnöke is. 3000 érdeklődő nézte meg a díjugrató versenyeket, és számos kísérőprogram közül is választhatott a közönség. A perbenyiki díjugrató egyes versenyszámait Kristína Olejníková, Magdaléna Kňazíková, Garai Gergő, Kovács Roland és Jaroslav Sibal nyerte. Dubík István azt mondta, a kisebb nehézségek ellenére a verseny múltja és a nézők szeretete arra kötelezi őket, hogy a perbenyiki díjugratót jövőre újra megrendezzék. A verseny fővédnökségét Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke vállalta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?