Kassán ülésezett a magyar reformátusok Generális Konventje

A Magyar Református Egyházak közös képviseleti testülete egyebek között az egyház problémáinak megoldásáról, és a tervekről is beszámolt.KassaJúlius 4. és 6. között Kassán ülésezett a Generális Konvent, azaz a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete.

A Magyar Református Egyházak közös képviseleti testülete egyebek között az egyház problémáinak megoldásáról, és a tervekről is beszámolt.

Kassa

Július 4. és 6. között Kassán ülésezett a Generális Konvent, azaz a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. A háromnapos találkozón az egyház mintegy kétszáz képviselője vett részt, akik egyebek között a problémákról, a református egyház jövőjéről, illetve a II. Helvét Hitvallás magyar szövegének új fordításáról beszéltek.

„A Generális Konvent elsődleges célja, hogy ebben az egységben tudjuk megélni a hitünket, hogy megpróbáljuk közösen venni az akadályokat és kiállni a próbákat, illetve hogy azokat a problémákat próbáljuk orvosolni, amelyek az egyházkerületeket és gyülekezeteket érintik” – nyilatkozta lapunknak Fazekas László református püspök. Hozzátette, a 2004 óta működő konvent sok eredményt elért. A püspök elmondta, egyre több ember kapcsolódik be annak az egyház által szervezett és működtetett szeretetszolgálatnak a munkájába, melynek köszönhetően a felekezetek és a hívők között is egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. „Az egész Kárpát-medencére kiterjedő szeretetszolgálattal olyan hidat próbálunk létrehozni, mely átfogó kötelékként működik az egyház, illetve az egyházi és a társadalmi élet képviselői között. A mozgalom által tudunk közelíteni az iskolák, a társadalom, valamint az idősebb emberek felé” – mondta a püspök. A találkozó második napján a református egyházat égető kérdésekre is sor került. „A külhoni magyar református gyülekezetek egyik legnagyobb problémája jelenleg az ott szolgáló lelkészek létszáma. Ezeket a problémákat általában a Generális Konvent elnökségi ülésein vitatjuk meg, de ahogy az elhangzott a tegnapi prezentációk során, segíteni próbálunk a németországi magyar református szövetségnek is, hiszen ott is több gyülekezetet gondoznak. Anyagi támogatásokkal próbáljuk segíteni őket, de a németországi evangélikus egyháztól is segítséget kapnak. Elhangzott az is, hogy nemcsak Magyarországról, hanem a kisebbségben élő egyházkerületekről azért is küldünk évente lelkipásztorokat szolgálatra, hogy az ottani magyar reformátusok anyanyelvükön hallhassák Isten igéjét” – magyarázta Fazekas László református püspök.

A Magyar Református Egyház alkotmánya megfogalmazása szerint a Generális Konvent a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. Feladata a közös alkotmány és a közös törvények előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység szorgalmazása. Alkotó tagja minden Kárpát-medencei református egyházmegye tisztségben lévő esperese és gondnoka, valamint az egyházkerületek tisztségben lévő püspöke és főgondnoka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?