Jönnek a kínai hallgatók?

Kassa. A kassai Műszaki Egyetem a jövőben a világ legnépesebb országa, Kína felé is szeretne nyitni: szívesen fogadnak kínai hallgatókat.

A rendezvényen szinte valamennyi iskola képviselője részt vettSzabó Bernadett felvételeAz erről szóló együttműködési megállapodást Sian városában írta alá Juraj Sinay rektor az ottani egyetem vezetésével.

Az előzetes megállapodás értelmében a kínai hallgatók egyéves nyelvi előkészítő tanfolyamot követően valamennyi tantárgyat angolul tanulnák. Az egyetem ugyanis kifejlesztett egy olyan speciális tantervet, amelynek segítségével az alapszinten kommunikáló fiatalok egy év alatt felzárkózhatnak a szaktantárgyakból. A következő lépés az lesz, hogy a kínai fél képviselői Kassára látogatnak, személyesen akarják ugyanis ellenőrizni, milyen oktatási és kollégiumi körülmények várják a messziről érkező diákokat Kelet-Szlovákiában. „Az oktatást egyetemünkön nemzetközivé kívánjuk tenni, és Kínával kapcsolatban a múlt század 50-es, 60-as éveinek tapasztalataira szeretnénk építeni. Abban az időszakban nem számítottak ritkaságnak iskolánkon a kínai hallgatók, sokan közülük kitűnő eredménnyel diplomáztak, ma pedig fontos vezetői posztokat töltenek be nemzetközi vállalatoknál” – mondta hazaérkezése után a Műszaki Egyetem lektora. Juraj Sinay megjegyezte, hogy a kassaihoz hasonló szakmai irányultságú siani egyetemen a hallgatók évi 500 dolláros tandíjat fizetnek, annak ellenére, hogy állami intézményről van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?