Javult a város megítélése

Komárom. Pozitív irányba fejlődik a város, amit az European Rating Agency (ERA) hitelminősítő ügynökség tavaly év végén elkészült elemzése is bizonyít. Hosszú távra a BB+ stabil kilátás minősítést tudhatja magáénak a város, rövid távon pedig az S3 minősítést, ami a legjobbnak számít ebben a kategóriában.

Komárom. Pozitív irányba fejlődik a város, amit az European Rating Agency (ERA) hitelminősítő ügynökség tavaly év végén elkészült elemzése is bizonyít. Hosszú távra a BB+ stabil kilátás minősítést tudhatja magáénak a város, rövid távon pedig az S3 minősítést, ami a legjobbnak számít ebben a kategóriában. Rudolf Autner, a társaság ügyvezető igazgatója kifejtette: bár pénzügyi szempontból már 2006-ban stabilnak értékelték Komáromot, egy pontban kifogással éltek. Arra figyelmeztettek, hogy a város hatáskörébe tartozó járulékos és költségvetési szervezeteinek gazdálkodása veszélyt jelenthet a város egészének pénzügyi helyzetére. „Bastrnák Tibor polgármester megszívlelte figyelmeztetésünket, és kezdeményezésére új szabályokat állítottak fel ezen szervezetek működését illetően, amelyeket a gyakorlatban is bevezettek – mutatott rá az igazgató. – Ennek köszönhetően egy fokozatot ismét előbbre léphetett Komárom, és nyugodt szívvel mondhatom, a hasonló nagyságrendű és fekvésű városok esetében a BB+ stabil kilátás nagyon jó értékelés. A várossal együttműködni kívánó szubjektumok, például bankok, befektetők stb. számára pedig Komárom biztos pénzügyi partnernek számít.” Papp Tibortól, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk, a járulékos és költségvetési szervezetek esetében bevezetett új szabályok elsősorban a belső előírások aktualizálására és rendszeres ellenőrzésére vonatkoztak.

A sajtótájékoztatón részt vett Bastrnák Tibor is, aki kifejtette: annál inkább örömmel fogadták az újbóli pozitív értékelést, mert azt egy jó nevű hitelvizsgáló intézet állította ki szigorú szakmai kritériumok alapján. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?