Játszószoba a galántai kórház gyerekosztályán

GalántaMúlt héten adták át a galántai kórház gyermekosztályának felújított helyiségeit, tantermet és játszószobát is kialakítottak.A Svet zdravia által működtetett kórházban az Osmijanko Polgári Társulás és a Dôvera Egészségbiztosító közös projektje a gyermekosztályon kialakított játszószoba.

Galánta

Múlt héten adták át a galántai kórház gyermekosztályának felújított helyiségeit, tantermet és játszószobát is kialakítottak.

A Svet zdravia által működtetett kórházban az Osmijanko Polgári Társulás és a Dôvera Egészségbiztosító közös projektje a gyermekosztályon kialakított játszószoba. A szoba eredetileg raktárhelyiség volt. A legkisebb páciensek most itt játszhatnak a szülőkkel, mesekönyveket olvashatnak és rajzfilmeket, meséket nézhetnek. „A biztosítóval közösen Szlovákia 33 kórházában végeztünk már hasonló átalakítást. Remélem, hogy a gyerekek itt töltött ideje gyorsabban elszalad” – mondta az Osmijanko Polgári Társulás igazgatója, Jana Pecsérke Kubranská. A teremben kicserélték az ablakokat, a falakat színes rajzokkal díszítették. „Bízom benne, hogy a gyerekbarát környezet segít a gyerekeknek a gyorsabb gyógyulásban” – mondta Marián Haviernik, a Svet zdravia igazgatója. A hivatalos átadón a Piros orr Clowndoctors Polgári Társulás bohócai is asszisztáltak, akik humort és jókedvet csempésztek a gyermekosztályra. „A polgári társulással már 9 éve dolgozunk együtt azért, hogy a gyerekek a kórházban a lehető legjobban érezzék magukat” – tette hozzá Martin Kultan, a biztosító igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?