Ján Kapko tudása aranyat ér

Nagymegyer. Felsőbb osztályba tartanak, féltávnál a tabella második helyén telelnek a nagymegyeriek a dunaszerdahelyi területi bajnokság első osztályában. A termálfürdőjéről nevezetes csallóközi város képviselői csupán egy ponttal szorultak az őszi éllovas nyékvárkonyiak mögé.

A nagymegyeriek (csíkos mezben) védelme volt az őszi idényben a legmegbízhatóbbÖrzsik Ödön felvételeA Termál nevet viselő városi sportklub futballszakosztályának elnöke, Csepi Dániel nem tagadja, a vezetőség a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul a kollektíva elé. „A hagyományok is erre köteleznek bennünket. Itt az ideje, hogy felsőbb osztályba lépjünk, ismét kerületi szintű versenyben harcoljunk a pontokért. Az őszi szezonban ugyan az élcsapatok közül mi szenvedtük el a legkvesebb vereséget, szám szerint kettőt, mégsem sikerült az élen telelnünk. Ez elsősorban annak tudható be, hogy míg a legnagyobb riválisaink csupán kétszer, mi háromszor remiztünk. Egy elsőséggel azonban mégis büszkélkedünk. Történetesen arra utalok, hogy 16 találkozón (már az előrehozott tavaszi 22. fordulót is beleértve), mi kaptuk a legkevesebb találatot, szám szerint 11-et. Ebben oroszlánrésze van kiváló teljesítményt produkáló kapusunknak, Jankónak, illetve a védelmet remekül irányító játékosedzőnknek, Ján Kapkónak. Az egykori csehszlovák válogatott labdarúgó példája is igazolja, jó az öreg a háznál. Rangidős futballistánk olykor még az egy nemzedékkel fiatalabb riválisoknak is leckét ad focitudásból, gyorsaságból, küzdeni tudásból” – villantotta fel az őszi történéseket, emelte ki a meghatározó egyéniségeket a klubelnök. A nagymegyeriek már január hatodikán elkezdték felkészülésüket a nehéznek ígérkező visszavágókra. Az első két hét műsorán elsősorban erőnléti edzések szerepeltek. A folytatásban már a labda is előkerült a szertárból, szombaton és vasárnap egy-egy felkészülési mérkőzés is szerepelt a menetrendben. Megtudtuk, a felfelé igyekvő Kapko-legénység biztos kezű hálóőrét decemberben megműtötték, a vezetőség ezért az elmúlt napokban elsősorban a fontos poszt betöltésén fáradozott. „A téli holtidényben nagyobb horderejű változásokra nem került sor nálunk. Újdonságnak számít, hogy sikerült megegyeznünk a szomszédos komáromi területi bajnokságban érdekelt nemesócsaikkal, akiktől féléves vendégjátákra hozzánk került jó képességű kapusuk, Házi László. Ugyancsak nálunk folytatja pályafutását a komáromi FC Majorka fiatal labdarúgója, Puzsér Szabolcs is, rajta kívül még egy ekecsi futballistát is tesztelünk. Azon dolgozunk, hogy a IV. ligás ificsapatunk legjobbjai is játéklehetőséghez jussanak a felnőtteknél. Ketten közülük, Agh Zoltán és Vígh Balázs egyébként már az ősszel is megvillantották képességeiket, s a folytatásban is számítunk velük” – vázolta fel a keretben bekövetkezett változásokat Csepi Dániel. A nagymegyeriek az elmúlt hét végén két előkészületi párharcot játszottak felsőbb osztálybeli ellenfelek ellen. Szombaton a balonyiakat verték 3:1-re, vasárnap pedig a dióspatonyiakat győzték le 1:0 arányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?