Iskoláink jövőjéről

Olyan témákat boncolgatnak, amelyekről kevés szó esik, pedig fontos lenne róluk beszélni.GalántaMúlt héten rendezték a Beszéljünk iskolánk jövőjéről című workshopot a Pázmány Péter Alapítvány székházában, Galántán.

Olyan témákat boncolgatnak, amelyekről kevés szó esik, pedig fontos lenne róluk beszélni.

Galánta

Múlt héten rendezték a Beszéljünk iskolánk jövőjéről című workshopot a Pázmány Péter Alapítvány székházában, Galántán. Az iskolákról, a jövőképről beszélgettek a szervezők a szülőkkel és a tanárokkal.

Október elején kezdődött a Beszéljünk iskolánk jövőjéről, amely a TANDEM nonprofit szervezet, a magyariskola.sk portál és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala közreműködésével valósul meg. Urbán Péter, a TANDEM nonprofit szervezet vezetője elmondta, a kampányt 2014-ben szlovák kollégáik indították el, a kezdeményezés viszont azonnal magával ragadta és tudta, a magyarok lakta településekre is el kell vinni. „Beszélünk arról, hogy reformok kellenek az iskolaügyben, jobb iskolákat akarunk, de ha azt nézzük, hova akarunk eljutni 25 év múlva, és milyen legyen az oktatás, arra nincsenek konkrét terveink” – mondta Urbán Péter. Hozzátette, a fő probléma, hogy csak a szakembereket kérdezik, a szülőket, diákokat, tanárokat senki sem vonja be a probléma megoldásába. A program keretében az oktatás jövőjéről szóló gondolataikat osztották meg a jelenlevők. Olyan témákat vetettek fel, amelyekről kevés szó esik, pedig fontos lenne róluk beszélni. „A magyar iskolák helyzete, a kisiskolák fenyegetettsége, a magyar diákok csökkenő létszáma – ezek kétség kívül komoly gondok, amelyekkel foglalkozni kell, de ma a pedagógiai, társadalmi kérdéseket vitassuk meg” – mondta Urbán. Az első körben a jelenlevők játékos gyakorlatokat, teszteket oldottak meg. El kellett képzelniük, 25 év múlva milyen lesz a világ, a család, az emberi kapcsolatok, kik lesznek a példaképek, mit láthatunk a múzeumokban. Voltak, akik pozitívan, de akadtak olyanok is, akik még ha a válaszukkal nem értettek is egyet, sokkal borúsabban látták a világ, a családi kapcsolatok jövőjét. A workshop végén csoportokat alkotva kellett bemutatniuk a szülőknek és a tanároknak, milyen lesz az iskola, az oktatás 2041-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?