Iparművészeti vásár lesz Szencen

BARTALOS ÉVASzenc. Augusztus 9-én és 10-én nemzetközi iparművészeti vásárt rendeznek Szencen.

BARTALOS ÉVA

Szenc. Augusztus 9-én és 10-én nemzetközi iparművészeti vásárt rendeznek Szencen. A főtéri és a Lichner utcai vásáron kívül idén a kertmozi melletti Pihenőparkba is érdemes lesz ellátogatni.

Idén zajlik a kézművesvásár és -találkozó harmadik évfolyama, a programot a Hagyományos Művészi Mesterségek Polgári Társulással (OZ Tradičné umelecké remeslá) együtt szervezi a város. Martina Ostatníkovától, Szenc szóvivőjétől megtudtuk, legalább 130 kézműves érkezik a Napfényes-tavak városába, 35 mesterséggel ismerkedhetnek meg a látogatók. „Ügyelünk arra, hogy a kézművesek csak saját termékeiket árulják a vásáron” – nyilatkozta a szóvivő. Szombaton délelőtt tízkor nyit a piac a Lichner sétányon és a főtéren, este héttől a Pihenőparkba várják a látogatókat. Táncolj, játssz, énekelj címmel nemzetközi folklórest lesz a parkban, négy népművészeti csoport és több szólista is bemutatkozik. Vasárnap kilenctől ötig tart nyitva az iparművészeti vásár.

A vásárt szervező polgári társulás célja a hagyományos mesterségek megőrzése, ezért támogatják a kézműveseket. Először 2009-ben rendezték meg a piacot, akkor Pöstyén adott otthont a kézműveseknek. A jelentkezők száma évről évre nő, fiatalok és idősebbek is bemutatkoznak a vásáron. Fazekasok, fafaragók, ékszer- és csipkekészítők, bőrdíszművesek várják a látogatókat. Nemcsak Szlovákiából, hanem egyebek mellett Magyarországról, Csehországból, Romániából, Szerbiából, Szlovéniából, Kínából, Svédországból és Izraelből is érkeznek kézművesek Szencre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?