Igazságos döntetlen az éllovas ellen

Érsekújvár. Pontosztozkodással fejeződött be szombaton a listavezető Jaslovské Bohunice érsekújvári vendégjátéka. Még annak ellenére is, hogy a Vladimír Polák edző vezette Nyitra-partiak jóval közelebb álltak a győzelemhez.

Érsekújvár. Pontosztozkodással fejeződött be szombaton a listavezető Jaslovské Bohunice érsekújvári vendégjátéka. Még annak ellenére is, hogy a Vladimír Polák edző vezette Nyitra-partiak jóval közelebb álltak a győzelemhez. A hazaiak azonban a nagyölvedi és a párkányi fellépésükhöz hasonlóan tovább folytatták a kihagyott helyzetek fesztiválját. „Közönségvonzó találkozó volt ez a javából, nagy kár, hogy nem tudtuk térdre kényszeríteni az eddig veretlenül menetelő listavezetőt. Az elejétől fogva mi irányítottuk a játékot, gólhelyzeteket is kialakítottunk, ám ezeket rendre elpuskáztuk. Barkóci, Zsák, Marsal, Kovács és Sercel ziccereinél azonban baj volt az irányzékkal, olykor bizony a szerencse is elpártolt tőlünk.” – értékelte a meccset a hazaiak trénere. A vendégek, akiknek a mezét több egykori nagyszombati futballista is viselte, zártan védekeztek. Gyors ellentámadásokkal igyekeztek zavart kelteni a vendéglátók kapuja előtt. A 76. percben Palacka révén ugyan vezetéshez jutottak az érsekújváriak, hét perccel később azonban az éllovas kiegyenlített. „A 83. percben védelmi megingásunkból, amikor kapunk előterében Barkóci az ellenfélhez passzolt, profitáltak a vendégek. Ekkor Paštiak volt eredményes. A küzdelmes hajrában már egyik csapat sem tudott újítani, a jegyzőkönyvbe az 1:1-es döntetlen került. Szerintem igazságos eredmény született, még annak ellenére is, hogy három pontra számítottunk. Ismét beigazolódott, hogy a futballt nem helyzetekre, hanem gólokra játsszák” – sommázta a történéseket rendkívül tárgyilagosan Vladimír Polák.

NOVÉ ZÁMKY–JASLOVSKÉ BOHUNICE 1:1 (0:0). NOVÉ ZÁMKY: Rybanský–Marsal, Hlavačka, Guldan, Zsák, Fehérvári (55. Kovács), Palacka (78. Štofko), Horáček, Barkóci, Sercel (85. Močkor), Dang Van. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?