Idén kétnapos lesz a Bősiek Bősért fesztivál

BősJúnius második hétvégéjén újra a szórakozásé és a jótékonykodásé lesz a főszerep a bősi kastélyparkban. Június 9-én és 10-én rendezik meg a 7. Bősiek Bősért fesztivált.Idén több újdonsággal készül a szervező Bősiek Bősért Polgári Társulás.

Bős

Június második hétvégéjén újra a szórakozásé és a jótékonykodásé lesz a főszerep a bősi kastélyparkban. Június 9-én és 10-én rendezik meg a 7. Bősiek Bősért fesztivált.

Idén több újdonsággal készül a szervező Bősiek Bősért Polgári Társulás. A kétnaposra bővített fesztiválon már két nagyszínpaddal, modern LED-fallal, hangtechnikával és egy óriássátorral várják a szórakozni vágyókat. Helyi tehetségek, környékbeli és ismert magyarországi zenekarok is szórakoztatják a közönséget. Jakus Zoltán, a polgári társulás megbízott elnöke elmondta, a fiatal tehetségeket is segítik azzal, hogy bemutatkozhatnak az egyre népszerűbb fesztiválon. A bevételből idén is a bősi iskolásokat támogatják: az elsősök megkapják a füzetcsomagot, egy osztály ingyen kirándulhat. Horváth Gyulát is segíti a társulás, a férfi újjáépítené a tavaly leégett házát, a látogatók neki is adakozhatnak. „A jelszavunk, hogy szórakozva jótékonykodjunk. Idén több ital- és ételsátorral készülünk. A kínálatban és a zenei programban mindenki találhat kedvére valót” – mondta Jakus Zoltán, aki rámutatott, hogy a hónap elejétől elővételben megvásárolhatók a fesztiválbérletek, valamint korlátozott számban a VIP-jegyek. Bősön a Finisben, a Mónika eszpresszóban, Dunaszerdahelyen a Nosztalgia sörözőben és a Piano kávézóban, Somorján és Nagymegyeren az Irisz virágüzletben árulnak fesztiválbérletet. A helyszínen csak napijegyet válthatnak a vendégek, de a szervezők családi jegyekkel is készültek. Egy mozijegy áráért a 7 éves kisgyerek és a nagyszülők is kellemesen szórakozhatnak. A fesztivál első napján, pénteken többek között Esemm és Sub Bass Monster áll színpadra. Szombaton délután kettőtől várják a vendégeket, fellépnek a helyi iskolások, énekesek és zenekarok hangolják a vendégeket az esti Rúzsa Magdi- és Hooligans-koncertre. Éjszaka DJ show és habparti is lesz.

A polgári társulás filmvetítéseket is tervez, az egész napos programban meséket és kortárs filmeket is bemutatnának a közönségnek. A helyi fiatalokkal is aktívan foglalkozik a szervezet, amelynek ifjúsági csoportja is van. (PR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?