Hetven új parkolóhely épül Pelsőcön

IBOS EMESEPelsőc (Plešivec). Új parkolóhelyeket alakít ki az önkormányzat a lakótelepen. Pótolják a hiányzó közlekedési táblákat is. Úgy tervezik, ősszel elkészülnek a munkálatokkal.Tavasszal fejeződött be a csatornahálózat és a tisztítóberendezés építése.

IBOS EMESE

Pelsőc (Plešivec). Új parkolóhelyeket alakít ki az önkormányzat a lakótelepen. Pótolják a hiányzó közlekedési táblákat is. Úgy tervezik, ősszel elkészülnek a munkálatokkal.

Tavasszal fejeződött be a csatornahálózat és a tisztítóberendezés építése. A munkálatok miatt a település szinte valamennyi utcáján fel kellett vágni az aszfaltburkolatot. Helyreállításukat részben ugyan fedezte az uniós pályázat, de a teljes burkolat felújítása helyett csak a felvágott részek bejavítását. Ennek ellenére a település utcáinak mintegy 70 százaléka új aszfaltburkolatot kapott. Az önkormányzat elfogadta a csatornahálózat kivitelezésével megbízott cég ajánlatát, mely a munkálatok piaci árának 62 százalékáért aszfaltozta le Pelsőc utcáit. A munkálatokat követően néhány utcában meg kellett változtatni a forgalmi rendet, négy pedig egyirányú lett. Felmérték a módosítások hatásait. Pelsőc saját kezelésébe tartozó utcairól összesen 84 közlekedési tábla hiányzik. Gergely Gábor polgármester elmondta, a hiányzó táblák miatt bármikor baleset történhet, az önkormányzat nem hajlandó ekkora kockázatot vállalni, ezért pótolják a táblákat. Már elkészült a tervdokumentáció, piackutatás keretében választják ki a kivitelezőt.

Egyelőre nem tudni, mennyibe kerül a közlekedési táblák pótlása. Gergely Gábor szerint a költségek nagy részét nem a táblák, hanem a felállításukhoz szükséges egyéb tartozékok teszik ki.

Ezzel egy időben a lakótelepen 70 új parkolóhelyet alakítanak ki, és rendbe teszik a járdákat. „A bérlakások építésekor nem számoltak azzal, hogy idővel minden családban több autó is lesz. Az autókat az egyébként is szűk utcákban állítják le, rendszeresen parkolnak a járdákon is. Az itt élőkkel megállapodás született arról, hogy egy zöld területen alakítjuk ki az új parkolót” – magyarázta a polgármester. Hozzátette, még így sem oldódik meg teljesen a parkolással kapcsolatos probléma. Ez utóbbi munkálatokat az elkészült tervek alapján az önkormányzat önerőből, minimális ráfordítással végzi el. A terület rendezését követően az utak felújításakor eltávolított aszfaltburkolat használják fel az új parkoló kialakításához. Újjáépítik az 50x50 centiméteres betonlapokból kialakított járdákat, melyek a csatornahálózat megépítésekor sérültek meg. Kitisztítják továbbá a vízelvezető árkokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?