GYÚJTÓPONTBAN

Kétfrontos győzelem
Balony. A szombati balonyi falunapon előbb az V. ligában eddig veretlenül menetelő hazai ifik győzték le 3:0-ra (g.: Ollári, Simon, Boros) az illésháziakat, majd az úgyszintén ötödik ligás felnőttek is megörvendeztették szurkolóikat.

Kétfrontos győzelem

Balony. A szombati balonyi falunapon előbb az V. ligában eddig veretlenül menetelő hazai ifik győzték le 3:0-ra (g.: Ollári, Simon, Boros) az illésháziakat, majd az úgyszintén ötödik ligás felnőttek is megörvendeztették szurkolóikat. Bíró Sándor védencei ugyanis 0:1-es első félidő után fordítottak, 2:1-re verték a 4. fordulóig veretlen illésháziakat. A sikerben nagy részt vállalt a csilizköziek remek formában védő, mindössze 16 éves kapusa, Németh Gábor, illetve a csereként szóhoz jutott rutinos Vass Krisztián. „Az előző két fordulóban sérülés miatt nem szerepeltem. Már nagyon vártam, hogy újra csatasorba állhassak, visszatérésemet gólokkal ünnepeltem meg“ – nyilatkozta a cserejátékosból nye-rőemberré avanzsált futballista. „A színvonalas találkozót 700 focirajongó izgulta végig” – adta közre a meccs további pozitívumát Matus Frigyes balonyi polgármester. (ái)

Kétarcú hidaskürtiek

Felsőszeli/Hidaskürt. Az otthonában magabiztos felsőszeli együttes a galántai területi bajnokság I. osztályának rangadóján azt a hidaskürti csapatot fogadta, amely az előző fordulóban kiütéses, 11:0 arányú győzelmet aratott a kajaliak ellen. Nos, ezúttal, idegenben nem sok babér termett az újoncnak. Az 5:1-es balsikert így kommentálta Knapp Károly, a hidaskürtiek edzője: „Már a meccs elején jelentős hátrányba kerültünk, s ez kedvét szegte az együttesnek. A bajnokság elejétől kapusgondokkal küszködünk, reméljük, rövidesen ezen a poszton is erősíthetünk...” A házigazdák elégedettek voltak a négygólos sikerrel. Bedecs János szakosztályelnök: „Az első félidőben gólra törő játékunkkal megleptük az ellenfelet, amely ugyan sokat javult a szünet után, ám csak szépítenie sikerült. (zsi)

Nagyék elintézték

Borsa. Két idegenbeli győzelem után vasárnap odahaza nyertek, megőrizték vezető pozíciójukat a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában közreműködő borsiak. „Színvonalas mérkőzésen diadalmaskodtunk. A buzitaiak kétszer is egyenlítettek, a 80. percben szerzett találatunkra már nem jött válasz. Két gólunkat (Mihók, Nagy Tibor) szabadrúgásból szereztük. Jó csapatunk van, felfelé igyekszünk“ – nyilatkozta lapunknak id. Nagy Mihály, a sikercsapat menedzsere. Megtudtuk, az együttesben három Nagy vezetéknevű futballista szerepel. „Játékosedző az idősebbik fiam, Tibor. Fivérét, a mindössze 20 esztendős Mihályt a nyáron szólítottam haza Tőkeretebesről. A harmadik Nagy vezetéknevű, Attila csupán névrokon, a bodrogszerdahelyiektől hoztuk vendégjátékra“ – igazított el bennünket a Nagy focistatrió útvesztőjében a tisztségviselő. (ái)

Mandák gólformában

Baka. Első alkalommal nyertek az új idényben a dunaszerdahelyi területi bajnokságban játszó bakaiak. A tavasszal még V. ligás csallóköziek vasárnap délelőtt a hodosiakat hengerelték le 7:1-re. A gólfesztivál fő szereplőjének a hazaiak csatára, Mandák Imre bizonyult, aki négyszer talált az ellenfél kapujába. „Négy találatot bajnoki meccsen eddig még sosem szereztem, örülök a góltermésnek. Sikerem a kollektíva érdeme” – értékelte felvillanását a támadó, aki azt is elmondta, nem tartja visz-szalépésnek, hogy a területi bajnokságban folytatja pályafutását. Bakán a kerületi bajnokságba való felkerülés a cél, ez pedig számomra is nagy kihívást jelent. Eddig is szigorúan őriztek, rugdostak a bekkek, most sem lesz majd másként. A lélektani hadviseléshez a rázós meccsek előtti üzengetések is hozzátartoznak” – avatott be minket a kulisszatitkokba a gólzsák. (ái)

Focitörténelmet írtak

Királyhelmec. Vasárnap délután focitörténelmet írt a kelet-szlovákiai III. liga bodrogközi újonca, miután 2:0-ra győzte le a Žakarovce csapatát. „Először szereztünk három pontot ebben az erős mezőnyben. Mi a tisztes helytállás reményében álltunk rajthoz, együttesünk mezét csak saját nevelésű futballisták viselik. Az őszi idényben gondban vagyunk, hiszen három kezdőjátékosunk (Gyimesi, Orosz, Pahulics) szorult sérülés miatt kényszerpihenőre, Dako Dénes pedig a bárcaiak elleni meccs után szó nélkül odébbállt. A játékosínségre való tekintettel legutóbb a 17 éves Batta Roland személyében további újoncot küldtünk csatába” – ecsetelte a királyhelmeci valóságot Berta Sándor klubelnök. (ái)

Focivandálok Füleken

Fülek. A közép-szlovákiai IV. liga D csoportjának füleki újonca vasárnap végre megszerezte első győzelmét a felsőbb osztályban. „Eddig is nagyon igyekeztek a fiúk, ám az előző fordulókban elpártolt tőlünk a szerencse. A tiszolciak otthonában például öngóllal vesztettünk 0:1-re. Most viszont kijött a lépés. Játékosaink küzdeni tudását igazolja, hogy vert helyzetből (1:2) fordítottunk, s nyertünk három kettőre” – sommázta a történteket Esztergomi István füleki klubelnök. Egyébként ezen a meccsen két öngól került a jegyzőkönyvbe. Ebben a tekintetben döntetlen (1:1) volt az állás. A fülekiek örömébe üröm is vegyült. „Az utóbbi időszakban hazai párharcainkra a Fradi-drukkerek is ellátogatnak hozzánk. Vasárnap a buzdítás helyett rongálással hívták fel magukra a figyelmet, a nemrég készült lelátó üléseit törték össze. Eltökéltük, a jövőben szigorúan lépünk fel a vandálokkal szemben” – fogadkozott a tisztség-viselő. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?