GYÚJTÓPONTBAN

Focikarnevál Pereden
Pered. Már négy fordulóval a befejezés előtt bebiztosította elsőségét a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában az újonc peredi csapat. Vasárnap hazai pályán újabb gólparádéval tették emlékezetessé a bajnoki cím megnyerését, 9:0-ra lelépték a kiesésre ítélt bakaiakat.

Focikarnevál Pereden

Pered. Már négy fordulóval a befejezés előtt bebiztosította elsőségét a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában az újonc peredi csapat. Vasárnap hazai pályán újabb gólparádéval tették emlékezetessé a bajnoki cím megnyerését, 9:0-ra lelépték a kiesésre ítélt bakaiakat. „A játék képe alapján még nagyobb arányban is nyerhettünk volna, pedig nehéz talajú pályán folyt a mérkőzés. Utána karneváli hangulat uralkodott a stadionban, lelkes szurkolóink olyan ünneplésben részesítettek bennünket, amelyet még pályafutásom során nem éltem át” – mondta a legmagasabb edzői képesítéssel rendelkező Meszlényi Tibor. Holnap (17.00) a Nyugat-szlovákiai Kupa elődöntőjének visszavágóján a perediek a Nemšovát fogadják, az első mecset a III. ligás gárda 2:0-ra nyerte meg. „Ledolgozható a hátrány, játékosságban jobbak vagyunk ellenfelünknél, ezt szerdán be is bizonyítjuk” – jelentette ki bizakodva a peredi sikerkovács. (sz. z.)

Potyagólok futószalagon

Reste. „A törést az jelentette, hogy nem tudtunk a hazaiak harmadik gólja után egyenlíteni” – értékelte frappánsan a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportja 27. fordulójának fordulatokban bővelkedő szobránci mérkőzését Hogya Róbert, a resteiek titkára. A tisztségviselő bosszúsága érthető, hiszen a vendégek öt bekapott találatából három a potyagólok kategóriájába tartozott. „Szinte minden idegenbeli meccsünket fölöslegesen kapott góllal kezdjük” – folytatta a klubvezető. Szobráncon már a második percben érkezett az első, a folytatásban viszont két szemrevaló akció után fordítottak. A második félidő vendégbetlikkel kezdődött, a bajt pedig csak tetézte Lucskay kiállítása a 84. percben, mely után végleg összeroppantak a resteiek. A klubvezetés nem akarja elsietni a következmények levonását. „Majd ha befejeződött az idény, megtesszük a kellő lépéseket” – jelentette ki Hogya Róbert. (msz)

Felhőszakadás után meglepetés

Alsószeli. A galántai területi labdarúgó-bajnokság hétvégi csonka fordulójában az alsószeliek szolgáltatták a legnagyobb meglepetést, ugyanis 2:1-re legyőzték a feljutásra esélyes Šintava gárdáját. A magasabb osztály felé kacsingató vágaiak és a taksonyiak is nagyon örültek ennek a bravúrnak. „A felhőszakadás ellenére kifogástalan volt a talaj. Az első negyedórában az ellenfél rohamozott, Varga kapus azonban, háromszor is látványos reflexmozdulattal hárított. Fokozatosan átvettük a játék irányítását, nem sokkal a szünet előtt megszereztük a vezetést, fordulás után ismét a hálóba találtunk. Kihagytunk még két ziccert, a hajrában viszont ránk ijesztett az ellenfél. Szerencsére csak a szépítésre futotta erejéből” – nyilatkozta Darócz Sándor szakosztálytitkár. (zsi)

Rosszat sejtenek Párkányban

Párkány. Edzőcserére került sor a pontvadászat hajrájában a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában szereplő párkányiaknál. „Közös megegyezéssel a minap szerződést bontottunk vezetőedzőnkkel, Ladislav Totkovičcsal. A végjátékban eddigi asszisztensét, a helybeli Štefan Volfot bíztuk meg a szakvezetői teendők ellátásával” – nyilatkozta lapunknak Marsal István, a párkányi futballklub alelnöke. Tőle azt is megtudtuk, hogy az önszántából távozott tréner a verebélyiek elleni hazai vereség, majd a komáromiak elleni idegenbeli fiaskó után dobta be a törölközőt. „A tabella harmadik helyén teleltünk, az utóbbi hetek kudarcait követően szertefoszlottak feljutási reményeink. Volt edzőnk nem tudott szót érteni a klubvezetőkkel, játékosaival. A közönség is kikezdte őt. Nem csodálkozom, hogy a távozás mellett döntött. Megjegyzem, többet vártunk tőle és védenceitől. Kimondom azt is, pénzszűkében veszélyben forog a város futballéletének szinten tartása” – vázolta fel a nem éppen szívderítő jövőképet a futballvezető. (ái)

Feljutó helyen a somorjaiak

Somorja. Karnyújtásnyira van a III. ligába jutástól a tabella 3. helyén tanyázó somorjai labdarúgócsapat (az első három kerül magasabb osztályba, a negyedik osztályozót játszik). „Sikeres volt a téli alapozás, visszahívtuk azokat a játékosokat, akik osztrák alacsonyabb osztályú csapatoknál futballoztak. A visszatérők kiszorították az együttesből a pozsonyi játékosokat – összegezte a gárda tavaszi feltámadását Pinte Attila játékos-edző. – Ha a pontvadászat hajrájában mindkét mecscsünket megnyerjük, akkor ott leszünk a három továbbjutó között. Ez nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen a hét végén a nyitrai ČFK otthonában lépünk pályára, a zárófordulóban pedig a bajnok bősieket fogadjuk.” (zsi)

Autóbuszmizéria Diószegen

Diószeg. Az egykor szebb napokat megélt diószegiek az utóbbi hetekben gyenge formában szerepelnek a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában. A 27. fordulóban a somorjaiaktól kaptak féltucat gólt hazai környezetben, ezt megelőzően pedig a listavezető bősiek otthonából távoztak megszégyenítő 13:0-s vereséggel. Vasárnap Nagyölveden hiába várták a diószegieket. A vendégek nem érkeztek meg a mérkőzés helyszínére. „A megrendelt autóbusz műszaki problémák miatt üzemképtelenné vált. Pótmegoldásként egy másik buszt rendeltünk, ám balszerencsénkre az sem volt megfelelő műszaki állapotban, ezért nem vállaltuk az utazást. Sajnáljuk a történteket, ám játékosaink testi épségét nem akartuk kockáztatni” – adta közre a távolmaradást kiváltó okot a tabella utolsó előtti lépcsőfokán szerénykedő Slavoj trénere, Pokorný úr. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?