Gólképtelen tőketerebesiek

Nagysáros. Az első húsz percben egykapuztak a tabella élmezőnyében tanyázó vendégek. Akcióikat a pontatlanság jellemezte, nagy mezőnyfölényüket ezért nem tudták góllá érlelni. A folytatásban a hazaiak kiegyenlítették a játékot, gólhelyzetet azonban ők sem tudtak kidolgozni.

Nagysáros. Az első húsz percben egykapuztak a tabella élmezőnyében tanyázó vendégek. Akcióikat a pontatlanság jellemezte, nagy mezőnyfölényüket ezért nem tudták góllá érlelni. A folytatásban a hazaiak kiegyenlítették a játékot, gólhelyzetet azonban ők sem tudtak kidolgozni. Az első játékrész hajrájában két ízben is kezezést reklamáltak a vendéglátók a tőketerebesiek tizenhatosában, a játékvezető azonban továbbot intett. A hazai szurkolók csak nehezen tudták megemészteni a bíró döntéseit. A félidei pihenőt követően Novák került góllal kecsegtető helyzetbe, a vendégek középpályása azonban elpuskázta a nagy lehetőséget. Az 50. percben a nagysárosiak szereztek vezetést. Filipák lövését ugyan Poľacký a kapufára tenyerelte, onnét azonban a hálóba pattant a labda. (1:0) Novák két perccel később egyenlíthetett volna, ám újfent pontatlanul célzott. Később Capko szabadrúgása süvített el a jobb kapufa mellett. A vendégek kitámadtak, ami kis híján megbosszulta magát. Pohlod és Župa azonban nem tudta értékesíteni a ziccereket.

VEĽKÝ ŠARIŠ–TREBIŠOV 1:0 (0:0). Gólszerző: Filipák (50.). Sárga lap: Macák, Aštary (mindkettő V. Šariš). Játékvezető: Čiták, 300 néző. TREBIŠOV: Poľacký–Guza, Gašpar, Capko, Hudek–Černej, Novák, Nagy (65. Krochta), Jenei– Čerňa, Ruskovský. (jr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?