Felújítások a vár alatt

Parkolóhelyeket alakít ki a vár alatt a város önkormányzata.FülekA beruházással nemcsak a parkolási gondok oldódnak meg a vár környékén, hanem a turisták számára is vonzóbbá válhat a város.Tizennégy parkolóhelyet alakítanak ki személyautók számára, hármat az autóbuszoknak.

Parkolóhelyeket alakít ki a vár alatt a város önkormányzata.

Fülek

A beruházással nemcsak a parkolási gondok oldódnak meg a vár környékén, hanem a turisták számára is vonzóbbá válhat a város.

Tizennégy parkolóhelyet alakítanak ki személyautók számára, hármat az autóbuszoknak. „A projektben szerepel a már meglévő 8 parkolóhely felújítása, valamint a parkosítás is” – mondta Agócs Attila polgármester. Befejezés előtt állnak az előkészítő munkák, valamint a telkek felvásárlása. „Tavaly 400 négyzetméternyi telket vásároltunk fel ezen a területen” – tette hozzá a polgármester. A projekt felöleli a volt városi erőd utolsó tornyának felújítását, illetve szociális helyiségek kialakítását. „Sok turista érkezik hozzánk, főleg Magyarországról. Eddig az autóbuszok a városháza előtt, a gimnáziumnál vagy az autóbusz-pályaudvar környékén parkoltak. A nyilvános toalett eddig hiányzott. Ezt a problémát most megoldjuk” – közölte Agócs. A polgármester elmondta továbbá, hogy a projekt részét képezi a Bástya utca leaszfaltozása is, mely egy szakaszának egyirányúsítását javasolta a közlekedésügyi szakbizottság. Egyben bazaltkővel rakatják le a Várfelső utca másik felét, egészen a kisállomásig.

A projekt megvalósítása 800 ezer euróba kerül, az összeget európai támogatásokból, az Interreg – határon átnyúló együttműködési programból szeretné lehívni a város. Az önkormányzat ennek a programnak köszönhetően építhette meg a Nógrádi Turisztikai Információs Központot is. „Ez a lépés újabb impulzus lehet a helyi vállalkozók számára is” – tette hozzá a polgármester.

(mj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?