Falufejlesztési projekteket támogatnak

PozsonyPozsony megye több mint 100 ezer euróval támogatja a faluszépítési projekteket. Közterek és parkok felújítására, játszóterek kialakítására pályázhattak a falvak és a városok.Pozsony megye április végén fogadta el a községek fejlesztésének támogatásáról szóló javaslatot.

Pozsony

Pozsony megye több mint 100 ezer euróval támogatja a faluszépítési projekteket. Közterek és parkok felújítására, játszóterek kialakítására pályázhattak a falvak és a városok.

Pozsony megye április végén fogadta el a községek fejlesztésének támogatásáról szóló javaslatot. A május elején meghirdetett felhívásra 43 pályázó jelentkezett, akik több mint 535 ezer euró támogatást kértek. Egy jelentkező legfeljebb húszezer eurót igényelhetett. „Bár a jelentkezésre csak három hét volt, 43 pályázat érkezett” – mondta a TASR hírügynökségnek Barbora Lukáčová a megyei stratégiai és területfejlesztési osztály igazgatója. A pályázók közül 24-et választottak ki. Lukáčová elmondta, minden olyan projektet támogattak, amely megfelelt a feltételeknek. A projekt keretében a megye támogatná a vidéki területek gazdasági fellendítését. „Támogatnánk a hagyományos termelői piacok beindítását, a közterületek szépítését és a tömegközlekedés fejlesztését” – tette hozzá Lukáčová. A program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a pályázó önkormányzatok felújítsák a település központját, köztereit, szépítse a parkokat. Egyebek mellett járdákat és játszótereket építhetnek, felújíthatják az autóbusz-megállókat. Új információs és útjelző táblákat helyezhetnek ki. Az önkormányzatokon kívül polgári társulások, szervezetek, vállalatok, és vállalkozók is pályáztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?