Erdőtakarítás fejében tüzelő

Rimaszombat. Egyedi módon próbálja megelőzni a falopást a rimaszombati városi erdőket kezelő Les Korp vállalkozás.

A közeli erdőbe járnak tüzelőértA szerző felvételeFelajánlották a Dúsa utcai telepen élő romáknak, aki eddig gyakran kénytelenek voltak a telephez közeli erdőből illegálisan beszerezni a tűzifát, hogy januártól némi munka fejében elvihetik a fakitermeléskor keletkezett hulladékot és a rőzsét. Arra is figyelmeztették a telep lakóit, hogy csak 15 óra után szabad az erdőbe menni, a területen ugyanis jelenleg éppen kitermelés folyik, nagy a balesetveszély. Az együttmű?ködés eddig problémamentes, a Dúsa utcaiak tartják magukat a megegyezéshez. A megkérdezettek elmondták, okos megoldásnak tartják az erdőket kezelő vállalat részéről ezt a felajánlást. Az pedig nem jelent számukra különösebb gondot, hogy havonta egy-két alkalommal segítsenek is az erdei utak karbantartásánál vagy az erdőtisztításban.

A korábbi években az ellopott tűzifa értéke becslések szerint szezononként elérhette a százezer koronás nagyságrendet, a szak?szerűtlen kitermelés okozta károkat ebbe bele sem számítva. Az erdőt kezelő vállalkozás figyelmeztette a telepen élőket, ha nem tartják magukat a megegyezéshez, akkor őrző-védő szolgálat fogja vigyázni az erdőket. Akiket falopáson érnek, komoly büntetésre számíthatnak, ráadásul elesnek az ingyenes tüzelő beszerzésének lehetőségétől is.

A Rimaszombat peremén lévő Dúsa utcai telepen információink szerint jelenleg körülbelül ezren élnek. A lakótelep a hetvenes évek végén épült, eredetileg az egészségügyi dolgozók és pedagógusok kaptak volna lakást a zöldövezeti lakótelepen. Az akkori városvezetés azonban a városközpontban végbement átalakításkor a lebontásra ítélt házakból ide telepítette ki a romákat. A telepen meglehetősen rosszak az életkörülmények. Jelenleg egyetlen közkútról juthatnak csak vízhez az itt élők, a lakások kilencven százalékában nincs áram, a távfűtést pedig már évtizedekkel ezelőtt leállították. Mindenki úgy fűt, ahogy tud, a tüzelőt pedig a telep közvetlen szomszédságában lévő városi tulajdonú erdőkből szerzik be. A lakók a falakon lyukakat ütnek, így vezetik el a füstöt. A közelmúltban emiatt egy kétszobás lakás ki is égett. Csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem történt tragédia a telepen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?