Elkelt a bejei kastély

Tornalja/Beje. Spanyol befektetők vásárolták meg Tornalja város önkormányzatától a bejei városrészben lévő, mára igencsak romossá vált egykori Szent-Ivány-kastélyt.

A 18. század közepén épült barokk-klasszicista épület felújítására a befektetők mintegy 30 millió koronát szánnakPusko Enikő felvételeA 18. század közepén épült barokk-klasszicista épület felújítására a befektetők mintegy 30 millió koronát szánnak, és eredeti szépségében kívánják rendbe tenni a gömöri építészeti emléket. A későbbi kihasználás céljairól annyit sikerült megtudnunk, hogy elsősorban a vadászturizmus kap fő szerepet. A kastély épülete ugyancsak jelképes áron, mindössze egy koronáért kelt el, de a hozzá tartozó telekből származó bevétel, amelyet a városrészben elfogadott négyzetméterenkénti maximális telekáron szabtak meg, komoly összeggel gyarapítja Tornalja költségvetését. A városi hivatalban megtudtuk, a toledói és madridi befektetőkkel kötött szerződés más előnyökkel is jár még az itt élők számára. A spanyol vásárlókkal sikerült abban is megegyezni, hogy az építkezési munkálatokat helyi cégekkel végeztetik el, és csak a speciális kivitelezési munkálatokhoz hívnak idegen cégeket. Pusko Gábor városi képviselő szerint egyedüállóan szép műemlék menekült meg az enyészettől, és a város mindenképpen jól járt az üzlettel. Dubovsky László polgármester hangsúlyozta, ez az első lépés Tornalja újbóli felfedezése felé. „ Amikor a spanyol befektetők először itt jártak, csupán negyed órát szándékoztak itt eltölteni, látogatásuk végül négyórás lett. Megismertettük velük a város egyéb nevezetességeit, az idegenforgalomban rejlő további lehetőségeket. Bízom abban, hogy ezzel megtört a jég, a befektetni kívánók felfedezik a városban rejlő lehetőségeket. Ha minden jól megy, már 2005 áprilisában régi pompájában lesz látható a bejei Szent-Ivány-kastély” – mondta Dubovsky László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?