Élhető Dunaszerdahely

DunaszerdahelyMúlt héten a Csaplár Benedek-emléknapon mutatták be a járási székhely új imázsfilmjét és a gyerekeknek szánt animációs filmet.Az alig négyperces videót a Perfects városi vállalat készítette.

Dunaszerdahely

Múlt héten a Csaplár Benedek-emléknapon mutatták be a járási székhely új imázsfilmjét és a gyerekeknek szánt animációs filmet.

Az alig négyperces videót a Perfects városi vállalat készítette. A kisfilmben megjelennek a város nevezetességei, a néző betekinthet a Csallóközi Múzeum és a Vermes-villa tárlataiba. A városközpont, a művelődési központ előtti tér, a Szent György-templom, a városi hivatal és a termálfürdő is látható a videofelvételen. Madártávlatból is bemutatják a várost és a Csallóközi vásárt. „Meg akartuk mutatni a város élhető arcát, és bebizonyítani a dunaszerdahelyieknek, hogy egy büszkén vállalható városban élnek” – nyilatkozta lapunknak Nagy Attila helytörténész. Hozzátette, folytatni akarják a kisfilmet. „Az animáció diákoknak és fiataloknak szól, öt percben foglalja össze a város történetét. Az volt a cél, hogy hiteles és szórakoztató, de megjegyezhető formában mutassuk be a fiataloknak a város történetét az Árpád-kortól a közelmúltig” – folytatta Nagy Attila, aki az animáció szakmai hátteréről gondoskodott. Az animációból kiderül, mikor alakult meg a város és honnan ered a Dunaszerdahely név, ki a város védőszentje és hány vásár volt egy évben. A néző megtudhatja, mikor kezdődött meg a kulturális és sportélet, hogyan hatottak a városra a történelmi döntések, és kinek a tervei alapján alakult át arculata. A kisfilmek megtekinthetők az önkormányzat híroldalán és a videomegosztó portálon.

A város idén hirdette meg a Csaplár Benedek-emlékévet, így tiszteleg a híres tanító és néprajzkutató emléke előtt. A városi művelődési központ felvette a dunaszerdahelyi születésű kutató nevét, több tematikus pályázatot szerveztek a diákoknak. Múlt héten a Csaplár Benedek-emléknapon Dunaszerdahely első írásos említésének 760. évfordulóját is megünnepelték. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?