Elfogadták a képviselők Nagyszombat megye költségvetését

Politikai vita alakult ki a büdzsé körül, a képviselők szerint a számok mindenkinek mást mondanak.NagyszombatA múlt heti képviselő-testületi ülés programpontjai közt szerepelt Nagyszombat megye jövő évi költségvetése, amelyet elfogadott a testület.A terv alapján kiegyenlített a megyei önkormányzat k

Politikai vita alakult ki a büdzsé körül, a képviselők szerint a számok mindenkinek mást mondanak.

Nagyszombat

A múlt heti képviselő-testületi ülés programpontjai közt szerepelt Nagyszombat megye jövő évi költségvetése, amelyet elfogadott a testület.

A terv alapján kiegyenlített a megyei önkormányzat költségvetése. „Keretszámaiból kitűnik, hogy a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban a fejlesztésekre szánt forrás összhangban van a járások nagyságával és lakosságának létszámával. Abból adódóan, hogy a megye szociális intézményeinek hatvan százaléka a két járásban van, a szociális kiadásokra szánt tétel is magasabb. A kulturális intézményeknél ez az arány negyven százalék” – tájékoztatta lapunkat Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, az MKP megyei képviselője.

Nagy József képviselő (Híd) kifogásolta, hogy kevés pénz jut a megye déli régiójába. „A befektetések arányos elosztása létkérdés a régiónak. Magyarkérdés még akkor is, ha ez a járásokban élő szlovákokat is érinti” – nyilatkozta Nagy József. – A megyei hivatal viszont csak 2,2 millió eurót javasol a jövő évi több mint 10,3 milliós költségvetésből. Ebből a megye igazgatására használt befektetési összeg 445 ezer euró. Az arányokat alig befolyásolja, és nehéz kiszűrni, hogyan osztják el az autókat és számítógépeket. Ha a tízmillió euró befektetési kiadásból levonjuk a 445 ezer euró központi kiadást, marad 9,5 millió euró, amit hét járás között osztanak szét. Ebből 2,3 millió euró jut a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásba, beszámítva a 35 ezer eurós emelést. Ez még így is csak 23,2 százalék a 40 százalék helyett” – magyarázta Nagy. Berényi József (MKP), a megye önkormányzat alelnöke korábban cáfolta Nagy információit.

Az Magyar Közösség Pártja képviselői kifogásolták, hogy a Híd képviselői nem jelentek meg a szerdai ülésen. „A Híd ellenzékben van, mi nem tudjuk megváltoztatni a költségvetést, csak ellenőrizhetjük – reagált Nagy József, aki a Híd európai parlamenti képviselője is. – Írásban kértük a megyei hivatalt, hogy a hat ülés ne ugyanazokon a napokon legyen, amikor az EP vagy a parlament plénuma ülésezik” – folytatta a képviselő. Nagy József nyilvános vitára invitálja Berényi Józsefet.

A megyei önkormányzat képviselői jóváhagyták a jövő évi pályázatok feltételeit. Témakörönként 30 ezer euró jut a kulturális, ifjúsági, sport-, egészségmegőrző és szociális pályázatokra. Az igénylők február 5-ig pályázhatnak a megyei hivatalban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?