Egy ünnepi beszéd utóélete

Komárom. Nem maradt visszhang nélkül Petheő Attilának a komáromi Jókai-szobor lábánál mondott március 15-i beszéde, amelyben bíráló hangnemben szólt az MKP politikájáról.

A szónok, aki maga is MKP-s városi képviselő, és az MKP-s dunaszerdahelyi polgármester szóvivője, egyebek között kijelentette: „Érdekképviseletünk nincs. Elszalasztott a magyar párt nyolc kormányon töltött évet, de ők jól jártak. A közösségért nem tettek, többségük ma is csak magát képviseli. Kimondhatjuk, az MKP politikusainak többsége elárulta választóit.”

A párt városi alapszervezetének elnöksége hétfői ülésén – amelyet egyébként már egy héttel korábban összehívott Andruskó Imre komáromi MKP-elnök – is felmerült az ominózus beszéd. „Felvetettem, hogy Petheő Attila kapjon figyelmeztetést, ám ezt az egyik elnökségi tag túl enyhe megtorlásnak találta és a képviselő pártból való kizárását javasolta – nyilatkozta lapunknak Andruskó Imre. – A 15 elnökségi tagból kilencen vettek részt a gyűlésen, hatan a kizárás mellett szavaztak, ketten tartózkodtak és egy személy nem szavazott.” Andruskó szerint nem az a gond, hogy Petheő bírálta a párt tevékenységét, hanem a módszer, amelyet választott. „A párton belül kellett volna kifejtenie véleményét, nem pedig nyilvánosan, ráadásul egy ünnepi szónoklat keretében” – mondta. Megtudtuk: még a héten levelet intéz az MKP járási etikai bizottságához, e fórum hivatott ugyanis arra, hogy döntsön a kizárásról. A levelet ugyancsak eljuttatja Csáky Pálhoz és Berényi Józsefhez, az MKP országos elnökéhez és alelnökéhez. Andruskó véleménye szerint Petheő szavaival a párt jelenlegi vezetését is megsértette, hiszen az általa bírált nyolcéves kormányzati ciklusban a pártelnök miniszterelnök-helyettesi posztot töltött be, Berényi pedig több éven keresztül külügyi államtitkár volt.

Petheő Attila az üggyel kapcsolatban megjegyezte: egyelőre semmilyen hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy kizárását tervezné az alapszervezet. Értesülései csupán az újságíróktól származnak. „A helyi alapszervezet elnöke állítólag azt veti a szememre, hogy nem a párt belső fórumán fejtettem ki véleményemet – mondta. – Erre viszont csak akkor lett volna lehetőségem, ha a komáromi alapszervezet ülései nem lennének már közel egy éve határozat?képtelenek.” Majd hozzátette: fenntartja azon véleményét, hogy a kormányon töltött nyolc esztendő hibáival a párt mindmáig nem nézett szembe, nem vonta le a tanulságokat. A lezáratlan kérdések viszont foglalkoztatják a választókat, és ha nem találnak rájuk megoldást, akkor további szavazókat veszít az MKP. Egyben reményét fejezte ki, hogy személye is hasonló elbírálás alá esik, mint azoké a párttagoké, akik a 2006-os önkormányzati választásokon függetlenként az MKP-jelöltek ellen indultak, illetve a független jelöltek mellett kampányoltak.

Ha a párt járási etikai bizottsága Petheő kizárása mellett dönt, az érintett fellebbezhet, és akkor az ügy az országos etikai bizottsága, végső soron pedig az MKP Országos Tanácsa elé kerülhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?