Csallóköziek ádáz versenyfutása

Kisfalud/Dercsika. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában a tavaszi idényben nagy versenyfutás várható a bajnoki címért. Féltávnál ugyan a kisfaludiak vezetik a mezőnyt, előnyük üldözőik előtt azonban elenyésző. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint hármas csallóközi versenyfutásra van kilátás.

A dercsiakaik (sötét mezben) és a kisfaludiak őszi összecsapásán ádáz csaták szemtanúi voltak a nézőkÖrzsik Ödön felvételeAz éllovas kisfaludiak január 12-én találkoztak az új esztendőben először edzőjükkel, Lépes Györggyel. A névsorolvasásnál derült ki, hogy az együttes egyik meghatározó egyénisége, gólerős labdarúgója Zsákovics János egy alacsonyabb osztályú osztrák csapathoz igazolt. „Sebaj, legalább több játéklehetőséghez jutnak a szárnyaikat bontogató fiatalok. Elképzeléseim szerint Zsákovicsot Csémy vagy Krajcsovics pótolhatja. Hetente három edzést tartunk, egy előkészületi meccset játszunk. A keret tagjai közül csupán a sérüléssel bajlódó Domonkos András végez könnyített edzéseket, a többiek zokszó nélkül végzik az előírt gyakorlatokat. A tréningek a tavaszi nyitányig hazai környezetben zajlanak, február első hetében Kisfaludon edzőtáborozunk. Ez lesz majd egyébként téli tortúránk igazi kicsúcsosodása” – adta közre terveit a kis csallóközi település képviselőinek sikerkovácsa. Védencei tizenkét edzőmérkőzésen igyekeznek majd minél jobb benyomást gyakorolni szakvezetőjükre, aki 18-fős keretből jelöli ki a kezdőtizenegyet. Az elsőn, melyre szombaton került sor, 8:0-ra verték a dunaszerdahelyi területi bajnokság nagylúcsi résztvevőjét. Szerdán a Bacsfa lesz az ellenfél, majd Bős, Gúta, Somorja, Vága, Nagymegyer, Nyékvárkony következik a sorban. Képesek lesznek-e megőrizni vezető pozíciójukat a kisfaludiak? „Tavasszal késhegyre menő csatározásokra számítok. Szerintem az első nyolc helyezett egymás elleni találkozóin dől majd el, ki lesz a befutó. Számunkra szép siker lenne, ha az első három között végeznénk” – latolgatta az esélyeket Lépes György, aki nem tartja előnynek, hogy a folytatásban hazai pályán fogadják az illésháziakat és a dercsikaikat.

Dercsikán január 15-én népesült be először az öltöző. „Nincs miért sietni, a késleltetett idénynyitóra csupán március 20-án kerül sor. Hetente három edzést tartunk, hétfőn és pénteken a pályán, szerdán pedig a tornateremben izzadnak a fiúk. Január 31-től február 6-ig Staré Horyban edzőtáborozunk, a fenyvesek között délelőtt és délután róják majd a kilométereket játékosaim. Hazafelé jövet játsszuk le első előkészületi meccsünket a csallóközkürtiek otthonában” – fedte fel ütőlapjait Dariusz Pawlowicz, a sokak által legesélyesebbnek tartott dercsikaik lengyel nemzetiségű edzője. Meglepődtünk, amikor megtudtuk, a kollektíva csupán hat (Ohrady, Lehnice, Gols, Šamorín, Vrakúň, és egy további alacsonyabb osztályú együttes) edzőmérkőzést játszik a hosszúra nyúlt felkészülési időszakban. A tréner szavaival élve semmi szükség arra, hogy a sáros, csúszós talajú pályákon sérülést szenvedjenek labdarúgóik. A sok kiválóságot felvonultató kollektíva összetételében csupán apróbb változásokra került sor. „Odébbállt Mórocz Mihály és Polák Pál (Kráľ. Kračany), helyüket Novota Zoltán (legutóbb Mosonmagyaróvár) és Marián Kerekanič (Devínska Nová Ves) foglalta el. Ez utóbbi csak az összpontosításon csatlakozik a társakhoz. Tartalékkapusukat, Katona Zsoltot a királyfiakarcsaiak hálóőrével, Fenes Tamással cserélték ki. „A 2004/2005-és bajnoki rajt előtt az első hat közé való jutást tűzte ki célul számunkra a vezetőség. Szerénytelenség nélkül állítom, együttesünk ennél többre hivatott. Megkockáztatom, még a bajnoki cím is a miénk lehet” – nyilatkozta lapunknak az ambiciózus szakvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?