Családnévre utal Szilas ősi neve

SzilasNagymegyertől 5, Komáromtól 30 kilométerre, szép környezetben fekszik a kevesebb mint ötszáz lelket számláló kisközség. Határában 10. századi magyar, valamint 10–11. századi szláv temetkezési helyet találtak.Nevét először IV. László egyik oklevele említi.

Szilas

Nagymegyertől 5, Komáromtól 30 kilométerre, szép környezetben fekszik a kevesebb mint ötszáz lelket számláló kisközség. Határában 10. századi magyar, valamint 10–11. századi szláv temetkezési helyet találtak.

Nevét először IV. László egyik oklevele említi. Az 1300-as években a térséget az érsekléli esztergomi érsekség nemesi székéhez csatolták. A török hadjáratok idején a község elpusztult, később Apácaszakállas és Szakállas lakosaival népesítették be. Egy 1554-ben készített összeírás szerint hat nemesi kúria állt itt. A reformáció idején a lakosság áttért az új vallásra, majd az ellenreformáció során rekatolizált. 1786-ban árvíz pusztította el a települést. Az 1965-ös sem kímélte a falut, elsősorban a régi agyag- és vályogházak omlottak össze vagy rongálódtak meg. A mai Szilas-rét mocsaras terület volt, szigetekkel tarkítva, halászoknak és vadászoknak nyújtott megélhetést, a bujdosóknak rejtekhelyet. A mocsarakat a Csallóközi Vízszabályozási Társulat csapoltatta le a 19. század derekán, helyén jó minőségű szántóföld jött létre.

Az ősi csallóközi szilasi és laki Pázmány családnak az 1430-as évek elejétől voltak birtokai Szilason. A család leghíresebb tagja Pázmány Zoltán (1869–1948), a Pécsi Tudományegyetem rektora, jogász, műfordító, aki 1905-ben nyári rezidenciaként kastélyt épített a községben, és itt élte le nyugdíjas éveit. Szilason könyvtárat is alapított. Az egykori kastélyban ma óvoda működik. A tavaly felavatott kápolnát tiszteletére Pázmány Zoltán Emlékháznak nevezték el.

Legközelebb Dióspatony címerét mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?