Bródy János – Ráadás-koncert

Május 7-én Dunaszer-dahelyen koncertezik Bródy János.DunaszerdahelyAmikor a Kossuth-díjas Bródy János és Szörényi Levente 2010-ben megkapta a Fonogram életműdíjat, úgy tűnt, mindketten a visszavonulás gondolatával foglalkoznak.

Május 7-én Dunaszer-dahelyen koncertezik Bródy János.

Dunaszerdahely

Amikor a Kossuth-díjas Bródy János és Szörényi Levente 2010-ben megkapta a Fonogram életműdíjat, úgy tűnt, mindketten a visszavonulás gondolatával foglalkoznak. Ekkor jelentette be Bródy János, hogy egy pályafutását összegező albumot tervez, amely 2011-ben Az Illés szekerén címmel jelent meg, és bár a hivatalos média támogatását nélkülöznie kellett, hamarosan dupla platina példányszámot ért el, és 2012-ben az Év lemeze elismerést is kivívta. A követők és a rajongók népes tábora kitörő örömmel fogadta, hogy a mester újra lendületbe jött, és a koncertek hangulata felforrósodott. Közeledett a 70. születésnapja, és ebből az alkalomból barátai és tisztelői rábeszélték egy nagyszabású jubileumi koncertre és egy reprezentatív 5 lemezes bakelit (vinyl) összeállítást terveztek a legjobb Bródy-dalokból. Ennek 5. lemeze vadonatúj, és néhány újraértelmezett dallal a Ráadás címet kapta. A Ráadás album 2016 elején CD formában is forgalomba került, és néhány hét alatt aranylemez lett. Tavaly ősszel a Budapest Kongresszusi Központban tartott dupla koncerten átvehette a Ráadás albumért a platinalemezt is.

A Lesz még egyszer címmel az Arénában tartott születésnapi koncert felejthetetlen élményt jelentett minden résztvevőnek, és Bródy János koncertfellépései iránt az érdeklődés soha nem látott magasságokba ívelt. Telt házas koncertek jelzik az életműből válogatott újabb és régebbi legendás dalok sikerét, és az új összeállítású zenekar Kirschner Péter vezetésével országszerte elnyerte a közönség elismerését. A fellépéseken a közönség nem szűnt meg követelni az újabb és újabb ráadásokat, és erre Bródy János egyszer ironikusan megjegyezte, mostantól minden koncert már Ráadás lesz.

Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Művelődési Központban 2018. május 7-én, hétfőn, 19 órai kezdettel lesz a legendás művész Ráadás koncertje. Bródy János két órán keresztül megosztja velünk dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és a köztársaságról.

Bródy János a mai napig hű maradt önmagához, 8 önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerzői és előadói tehetségével hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán Bródy János megmaradt örök tininek, aki hetvenévesen is hetvenkedés nélkül áll ki a színpadra, és miközben dalokba fordult költészetével elvarázsolja, a rá jellemző iróniával kijózanítja a szebb és igazságosabb világról álmodókat.

A május 7-i koncertre jegyek vásárolhatók Dunaszerdahelyen elővételben :

az elóKONCERT műsor-irodában, Kukučín u. 459, 1. emelet, rendelés, info: +421 905 654 349, a Focus Music Shop lemezboltban, Vámbéry Ármin tér, info:+421 915 707 006, a Csaplár Benedek VMK szervezési osztályán, valamint a helyszínen a koncert előtt a vmk jegypénztárában.

Bővebb tájékoztatás: www.elokoncert.sk, +421 905 654 349. (PR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?