Bajnokavatás Bősön

Bős. Holnap délután nagyszabású focigála szemtanúi lehetnek a bősi és a csallóközi focirajongók, ugyanis a Duna-parti nagyközségben ünnepélyes keretek között zajlik majd a Szaban-legénység „trónra” kerülése.

A nyugat-szlovákiai IV. liga 29. fordulójának presztízscsatáján, az első helyezett és már bajnokságot nyert hazaiak, illetve a 2. helyen tanyázó, a feljutásra jó eséllyel pályázó galántaiak igyekeznek majd ízelítőt adni tudásukból a nézőknek. A nagy érdeklődéssel várt összecsapásnak ünnepi körítése is lesz. Délután három órakor indul majd a helyi futballisták és községi elöljárók alkotta menet a Bősi Községi Hivatal épületétől a futballpályára, ahol mazsorettek, táncosok, két zenekar szórakoztatja a sportág híveit. Természetesen a szervezők az ínyecfalatokról, frissítőkről sem feledkeztek meg, alighanem mindenki megtalálja majd a számítását a festői környezetben elterülő parkerdei futballpályán. „A találkozó kezdetét megelőzően a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség vezetői adják át a mieinknek a bajnokot megillető serleget, oklevelet, érmeket. A galántaiak elleni meccsen természetesen győzni szeretnénk, hogy diadalunkkal örökké emlékezetessé tegyük szurkolóink számára a bajnokavatót. Hazait, környékbelit és mátyusföldit egyaránt nagy szeretettel várunk, a belépés díjtalan. Ami a párharcot illeti, nem lesz könnyű dolgunk, hiszen ellenfelünknek is kiváló csapata van, mely az utóbbi hetekben jó formában szerepel” – nyilatkozta lapunknak a párharcot bevezető aktusról és az esélyekről Liszkay Tibor, a vendéglátók klubelnöke.

A vendégek tavaszi mérlegét csupán egy vereség csúfítja. A bajnokcsapat otthonában sem szeretnének kikapni. „Bősön is szeretnénk bebizonyítani, hogy mi is kiérdemeljük a feljutást. Érzésem szerint megizzasztjuk a favoritot. Az őszi párharcunkhoz hasonlóan döntetlen eredményre számítok. A sérült Lenivý kivételével mindenki bevethető” – adta közre a vendégek szándékát klubtitkáruk, Ján Francisci.

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

1. Gabčíkovo 26 19 4 3 71:17 61

2. Galanta 26 15 7 4 50:21 52

Őszi eredmény

Galanta–Gabčíkovo 1:1 (1:1), g.: Čerňanský (39.), ill. Liszkay (13.).

Tippünk

Nagy küzdelemben a hazaiak diadalmaskodnak 2:1 arányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?