A Yazaki Szlovákiában

Nagymihály. Nagymihályban újabb 800, a stropkovi Teslában pedig 500 embernek ad munkát a világ legnagyobb gépkocsikábel-gyártója, a japán Yazaki társaság, amely az elmúlt három évben 20 millió eurót fektetett be Szlovákiában.

Nagymihály. Nagymihályban újabb 800, a stropkovi Teslában pedig 500 embernek ad munkát a világ legnagyobb gépkocsikábel-gyártója, a japán Yazaki társaság, amely az elmúlt három évben 20 millió eurót fektetett be Szlovákiában. A Yazakinak Nagymihályon kívül már Privigyén is van üzeme, a két cégben együtt 6 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Szlovákia mellett a cégnek az amerikai kontinensen és Ázsiában több mint 130 ezer alkalmazottja van, miközben a legnagyobb felvásárlóik a Ford és a Chrysler gépkocsigyártók. Szlovákiában jövőre 3 millió eurót fektetnek be – az erről szóló megállapodást tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter és Dieter Hartwich, a Yazaki Slovakia ügyvezetője írták alá. Rusko szerint a kormány 150 millió koronás támogatást nyújt a befektetéshez, amit a helyi és regionális önkormányzat, valamint a Yazaki között osztanak szét. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?