A város fejlesztése érdekében folytatni akarják a párbeszédet

Érsekújvár. A szlovák nagykoalíció képviselői nem jelentek meg azon az egyeztető tárgyaláson, amelyet a városi képviselők eredetileg január 17-re tűztek ki.

Érsekújvár. A szlovák nagykoalíció képviselői nem jelentek meg azon az egyeztető tárgyaláson, amelyet a városi képviselők eredetileg január 17-re tűztek ki. Az aznapi, 18 órakor kezdődő rendkívüli testületi ülésen azonban a szlovák képviselők már olyan módosító javaslatokkal álltak elő, amelyekről nem tájékoztatták időben a Magyar Koalíció Pártjának a képviselőit, ezért ők ezeket a javaslatokat elutasították.

Az MKP helyi szervezetének sajtótájékoztatóján Török József, Bilišič Róbert és Száraz Dénes az újságírók előtt kifejtette, egyik fontos feladatuknak a lakosság korrekt tájékoztatását tartják. Igyekeznek naprakészen informálni a polgárokat az önkormányzat munkájáról, és a város életében meghatározó eseménynek tartják az éves költségvetés elfogadását. A december végén tartott képviselő-testületi ülésen a résztvevők ugyanis eldöntötték, hogy a 2008-as évre szóló költségvetési javaslattal kapcsolatos kérdéseket a szlovák nagykoalíció és az MKP képviselői egyeztetik. A magyar párt frakciójának képviselőitől megtudtuk, a kiadások tekintetében több kifogásuk is van a költségvetési tervezet ellen. A szemét elhordására szánt tételt a szlovák képviselők öt millió koronával csökkentenék. A magyar fél nehezményezi, hogy a város utcáinak és járdáinak a tisztántartására, az őszi és tavaszi takarításra szánt tételt is 3,5 millió koronával csökkentenék. Nem helyeslik azt sem, hogy egymillió koronával kevesebb támogatás jutna a pozsonyi Közgazdasági Egyetem kihelyezett nappali tagozatának. Ellenben túl soknak tartják a városi információs és tájékoztató iroda létrehozására elkülönített 1,5 millió koronát, mivel még az sem tisztázott, milyen körülmények között működik, és milyen tevékenységet fejt majd ki az intézmény. A magyar és a szlovák politikai klubok képviselői abban sem tudtak megegyezni, hogy városi vagy pályázati pénzből rekultiválják-e az érsekújvári szeméttelepet. Az MKP-s képviselők úgy vélik, felesleges erre a célra 4 millió koronát elkülöníteni, hiszen európai uniós pályázat útján is nyerhetnének támogatást. (száz)

Cirill és Metód az adófizetők pénzéből?

A magyar fél úgy véli, a több millió koronás, monumentális Cirill-Metód szoborcsoportot nem a város adófizetőinek pénzéből kell elkészíteni. Ugyanakkor keveslik a kultúrház színháztermének felújítására jóváhagyott 5 millió koronát, az eredeti javaslatban ennek az összegnek duplája szerepelt. Az MKP támogatja az Emil Tatárik Strand további fejlesztését, ám a szálláshelyek kiépítésére (3,5 millió korona) beruházókat kell találni. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?